Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 12. (Zalaegerszeg, 1979)

Lendvai Anna: A XVII. századi zalai céhek

rabbi dátuma (1480.). tehát már a XV. sz. végén is kaphattak kiváltságlevelet, s ezt kérhették kölcsön a sümegiek. , Közös vonás a XVII. sz.-i céhlevelekben a megerősítés (conjirmálás), amely a mezőváros földesurától származik, s bizonyítéka annak, mennyire függtek a céhek a földesúrtól. Hagymási Berekszói István, Szentgrót várkapitánya, „egyben örökös ura" erősíti meg a csizmadiák 1640-ben szerzett articulusait, de hozzá fordulnak a vegyes céh mesterei is, amikor „igazságos rendtartásokat" kérnek Körmendről. 1654-ben confirmálja a szabók céhlevelét, amit aztán 1676-ban megerősít Gyöngyösi Nagy Ferenc táblabíró is (aki valószínűleg a Batthyányak megbízottjaként tette ezt). Ö még záradékként kiköti, hogy a szabók a processióra szövétnekkel menjenek, a templomnak viaszt, vagy gyertyát adjanak. Szentgróthoz hasonlóan várkapitányok (s egyben földesurak) a megerősítői a keszthelyi privilégiumoknak is, akik hozzáfűzik megjegyzéseiket is. Akosházy Sárkány Miklós (1634—1639-ig várkapitánya Keszthelynek) confirmálja pecsétjével a vargák és a csizmadiák szabályzatát, megjegyezve, hogy „Én Sárkány Miklós engettem meg nagyobb igasságnak okáért, hogy céhet szerezzenek (ti. a vargák), de az én igasságom és Authoritásom fönnmaradjon ... a verekedést nékik nem engedem...". Hasonlóan erősíti meg a csizmadiák articulusait: ,„ .. az én hírem nélkül ne merjenek senkit megbüntetni", továbbá „. . . jövendőbeli kapitány tartozik aszerint oltalmazni. . ." (ti. a céhet). A XVII. sz. második felében alakult céhek articulusait az akkori várkapitányok, Bakács Sándor, Babolchay Ferenc és Thoti Lengyel János confirmálják, de arra is van példa, hogy a Sárkány Miklós által megerősített céhlevelet ők újra megerősítik. Sümeg és Tapolca földesura a veszprémi püspök volt, s a céhek articulusait ő confirmálja, esetenként többször is (pl. a sümegi csizmadiákét 1642, 1648, 1659, 1687, 1711, 1726-ban). III. A céhek élete az articulusok tükrében A XVII. sz.-i céhek életéről legfontosabb forrásaink az articulusok. Láthattuk, más városok céheitől kölcsönzik, amiből természetesen az következik, hogy más-más szokásokat honosítanak meg. Később, amikor már egymástól kérik a más megyéből megszerzett szabályzatokat, csupán a záradékok, földesúri (várkapitányi) megerősítések jelentenek újat. Sokszor már a szöveg alapján sejthető, egy forrásból származnak-e a cikkelyek. Például a takácscéheké mind Pozsonyból való, a keszthelyieké, illetőleg kanizsaiaké Pápáról és Csáktornyáról. A szentgróti szabók céhlevelének articulusai „az Fehérvári céh mása", de nem tudjuk, hogy milyen közvetítéssel kerülhettek ezek Szentgrótra. A cikkelyek száma különböző; általában 20—30 pontban állapítják meg azokat a normákat, amelyekhez minden céhtag köteles magát tartani,, de előfordul 40 cikkelyes céhlevél is, például a keszthelyi szabóké. Természetesen a különböző számok nem jelentik azt, hogy egyik céh lényegesen több követelményt állít tagjai elé, mint a másik, csupán a fogalmazáson múlik, hogy egy cikkelyben fejezik ki azt, amit esetleg egy másik céh 2—3 cikkelyben. A céhéletnek vannak olyan követelményei, amelyeket minden céhlevélben megfogalmaznak, s amelyek ugyan más, egységesebb formában, de a XVIII. sz. 70-es éveinek és a XIX. sz. első felének privilégiumaiban is fellelhetők. Ezen