Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 12. (Zalaegerszeg, 1979)

Lendvai Anna: A XVII. századi zalai céhek

melletti molnárok kiváltságlevele a királytól származik; ezen privilégiumot aztán III. Károly 1714-ben újra kiadja, ekkor már a Zala vize melletti molnárok számára (ők viszont már 1691-ben is kaptak privilégiumot), A privilégiumok vizsgálata alapján hasonló vonásokat kell látnunk a zalai mezővárosok XVII. sz.-i céhalakulásában. A privilégiumot egyetlen mezővárosi céh, a tapolcai vargák kapták a királytól 1699-ben, a többi céh más várostól kérte az articulusokat. A kiadó, vagy kölcsönző helyek közül első helyen Pozsonyt kell említenem; tőle kapják szabályzatukat a szentgróti, a sümegi, a keszthelyi és a türjei takácsok (1640, 1682, 1692). A takácscéhek, majd a XVIII. sz.-ban is a pozsonyi fő- vagy anyacéhhez fordulnak privilégiumkéréssel. A másik jelentős kölcsönzőhely Pápa. A keszthelyi szabók, szűcsök és mészárosok kérik a privilégiumot pápai céhektől 1635ben, 1638-ban és 1679-ben. A legtöbb esetben nyomon követhető a céhlevél útja is: a pápaiaktól kért sümegi csizmadia-céhlevél (1642.) Pozsonyból való, de hosszú utat járt be a kanizsaiak szabályzata is. A kanizsai mesterek a zalaegerszegi csizmadiáktól vették át, akik azt Körmendről kölcsönözték. Az eredeti kiadó szintén Pozsony volt 1602-ben. A céhlevelek változatos útjára legjellemzőbb az 1701-ből származó keszthelyi gombkötő-privilégium (amely ugyan már XVIII. sz.-i, de eredetét tekintve mindenképpen XVII. sz.-i): az első céhlevél a pozsonyiaké, tőlük kapják a soproniak, akik továbbadják Szombathelyre. A szombathelyi gombkötők kölcsönzik Sárvárra, s tőlük kérik az articulusokat 1701-ben a keszthelyi mesterek. A másik jellegzetes vonása a XVII. sz.-i céhalakulásnak a vegyes céhek létrejötte. Szűcsök, kádárok, szíjgyártók mellett mindenütt lándzsa-, íj-, pajzs- és kopjakészítők, valamint kovácsok alkotják e vegyes céheket. A fegyverkészítő mesterek jelenlétét a háborús viszonyokkal magyarázhatjuk. 1636-ban fordulnak a szentgróti mesterek Hagymási Berekszói István földesúrhoz, „hogy ő nekik minden igazságos rendtartásokért méltóztatnék megengedni.. . Valamely becsületes helybül hozhatnak céhet, őket az úr oltalmazza"; (a körmendiek articulusait írták le). Nagyobb gondot okozott a kanizsai, a sümegi és a tapolcai vegyes céh. A kanizsai céhlevél egy bejegyzéséből annyit tudunk, hogy 1690 után egészen 1698-ig a kanizsai mesterek a varasdi céhbe tartoztak. A céhkataszter tanúsága szerint a varasdi vegyes céh, amelyről csupán sejthető, hogy szűcsök, csiszárok, kovácsok, szíj-, lakat-, pajzs- és kopjagyártók, valamint ötvösök alkották, 1557-ben kapta privilégiumát a királytól. 1615-ben valószínűleg megerősítették, ezt bizonyítja a kanizsai céhlevél egyik dátuma. Varasdról kölcsönözhették a szentgotthárdiak, akik aztán tovább adták a kanizsai mestereknek. Ök feltüntetik ezen a céhlevélen, hogy a csiszárok és a szíjgyártók most, 1698ban különváltak a varasdiaktól, s a szűcsökkel, lakatosokkal, kovácsokkal, nyereg-, lándzsa- és íjgyártókkal alkotnak céhet. A tapolcai vegyes céh a keszthelyi mesterektől kérte az articulusokat 1676-ban. Ez elfogadható, hiszen Keszthelyen 1636 óta létezik vegyes céh. Kérdéses viszont a sümegi céhlevél útja, mert dátuma szerint a sümegi kádárok, szűcsök, csiszárok, íj-, lándzsa-, pajzskészítők, szíj- és nyereggyártók Tapolcától kérik 1661-ben. A tapolcai vegyes céhről azonban tudjuk, hogy 1676-ban alakult. Egyetlen magyarázatot találhatunk az ellentmondás feloldására: a tapolcai vegyes céh privilégiumának van egy ko-