Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 12. (Zalaegerszeg, 1979)
Lendvai Anna: A XVII. századi zalai céhek
IL Céhalakulás a XVII. században Mezővárosainkban két periódusra osztható a XVII. sz.-i céhalakulás: az első az 1630—40-es évek, a második az 1680—90-es évek (ezek a török uralom utolsó évei, illetőleg a török kiverése utáni évek). Céheink ekkor kérik, vagy kölcsönzik a privilégiumokat, illetve artikulusokat. A céhes ipar irodalmában 9 számtalan utalást találhatunk arra, hogy a XVIII. sz.-nál korábban alakult céhek élete érdekesebb, eredetibb, céharticulusaik sokkal inkább egyedi, helyi sajátosságokat fejeznek ki. Ez természetes, hiszen a céhek életének központi szabályozása majd a XVIII. sz.-tól, főleg Mária Terézia uralkodásától számítható. A céhalakulások alapján az iparok milyenségét vizsgálva, meg kell állapítanunk, hogy nincs különösebb jellegzetessége a zalai mezővárosi iparnak. A mindennapok szükséglete teremthette meg a csizmadia, a varga, a takács-, a szabóipar alapját. Szembetűnő, a ruházati iparok túlsúlya, hiszen a csizmadiacéh például Tapolca és Tűrje kivételével, a takácscéh Kanizsa és Tapolca, illetőleg a szabócéh Sümeg és Tűrje kivételével minden vizsgált mezővárosban megalakult már a XVII. sz. folyamán. A jelzett helyeken a céhalakulás a XVIII. sz.-ban történik, de annak is az első negyedében. A csizmadiacéhek közül a keszthelyi a legkorábbi; 1636-ban kérte 9 mester Sárvár földesurától, Nádasdi Ferenc gróftól az articulusokat kölcsön, majd a keszthelyi céhlevelet tovább követhetjük Szentgrótra 1640-ben. Mindkét céhalakulás egyben példa arra is, hogy a céhet már korábban megalakították, sőt még a tisztségviselőket is megválasztották akkor, amikor a privilégiumot kérik, illetőleg az articulusokat kölcsönzik. Bizonyítja ezt az, hogy Keszthelyről már céhmester és atyamester megy Sárvárra, továbbá Szentgrótról is Váczy Csizmadia András és Barbél Csizmadia Ferenc (céh- és atyamester) kíséretében kéri 5 mester Keszthelyen az articulusokat. A kanizsai csizmadiák 7 tagú küldöttsége 1699ben fordult kérelemmel a zalaegerszegi csizmadiacéhhez szintén céh- és atyamester vezetésével. Tekintve a XVII. sz.-i népességi viszonyokat, elképzelhető, hogy a 7—7, illetőleg 9 tagú küldöttség egyben a városok összes csizmadiamestereit jelentette! A hat mezőváros közül szűcs- és mészároscéh csupán Keszthelyen, csapócéh pedig Tapolcán alakult. Az utóbbi kivételével mindkét céh pápai céhekhez fordult az articulusokért (a szűcsök 1638-ban, a mészárosok 1679-ben), ami egyben a keszthelyi és pápai kézműipar kapcsolatára enged következtetni, hiszen már a keszthelyi szabók is Pápához fordultak 1635-ben. A tapolcai csapómesterek Bazin város csapóitól kérték és kapták az articulusokat. Az eddigiek alapján szembetűnő, hogy az élelmezéssel kapcsolatos iparágak közül csupán az egyetlen keszthelyi mészároscéhet ismerjük, valamint egy molnárcéhet 1663-ból, amely ugyan nem tartozik szorosan egyik mezővároshoz sem, de feltehető, hogy ellátta a közeli mezővárosokat is. Az Egregy és Tapolca vize 9 Szádeczky Lajos: A czéhek történetéről Magyarországon. Bp. 1889. (Értekezések a történettudományok köréből. XIV. k.) Gerendás Ernő: Adatok a budai és pesti céhek életéhez, különös tekintettel a fővárosi könyvtár céhirataira. Bp. 1940. Kiad. a Fővárosi Könyvtár (Tanulmányok XVII.) Ferber Mihály: A pozsonyi céhek története a XVI. sz.-ban. Bp. 1912, (Művelődéstörténeti értekezés.)
