Kotnyek István: Alsófokú oktatás Zala megyében 1918-ig - Zalai Gyűjtemény 9. (Zalaegerszeg, 1978)

VIII. TANÍTÓKÉPZÉS és TOVÁBBKÉPZÉS

vidéki tanítóság körében ez a kellemetesség. Oh te dicső kukutyini nép! Te úttörő, te zászlóbontó, eszményi község! íme, feljegyzem e tettedet soha nem múló betűkkel a nemzet történetkönyvébe. Fogadd kedvesen égnek emelkedő pipafüstömet ! No aztán megeredt a levelezés és személyes találkozás az ottvidéki kollégák körében. — Te testvér, te bajtárs! Kukutyin üres: 400 frt! nem pályázol? — Nem barátom, előbbre valók is vannak. — Akkor hát én sem. Mind ezt mondták egymásnak, hanem azért a vidékbeliekkel együtt 66-an votak. (Nc*-no! Könniggrätz? Rückwärtsconcentrirungsmarsch! Csak egy lesz közölök.) Mondanom sem kell, hogy a személyes megjelenést megkívánta Kukutyin a 400 frt-jáért. Válogatni akar az orgonálás és éneklés mián mert ez a fő. A legtöbb pályázó ott is mászkált titkon egykét héttel a választás előtt. Itatták erősen az embereket, czukrozták, simogatták az iskolaszéki tagok gyermekeit. A plébános előtt hétrét hajladoztak. A papszakácsnő annyi kézcsókot és bókot nem kapott sem azelőtt, sem azután. A kérvénye mellé némelyik tanító csatolt egy csomó újságot is, a melyekben megjelentek szellemszülöttei; a másik a kiadott könyvét mellékelte nyomósság okáért. — Micsoda? Ez újságíró? — nézegeti a plébános a folyamodványokat, -óh! óh! Hadd lássuk, melyik újságba ír? ...Tanítóbarát, Paed. Szemle, Néptanoda, Népn. Lapja! Hú, ez nagyon veszedelmes ember. Ez ugyan nem lesz kukutyini mester. Az ilyenek kiírják a papok viselt dolgait a lapokban . . . Hágnes, Hágnes! Gyere csak be, olvasd ezt a czikket, papszakácsnőkről szól éppen. — Hadd lássuk ezt a másik urat, aki könyvet írt. Okos ember lehet. . . ,,A népiskolai szakfelügyelet." Tyűh, távozz tőlem sátán! A papságot szamarazza össze, a kath. iskolák ellen dolgozik. Furcsa! Hát akkor miért folyamodik kath. iskolához? Eh, nem kellenek nekünk ilyen okos emberek! De aztán ennyit írni a maga fejéből! Hiszen én két hétig vesződöm egy rongyos prédikáczión, azt is másoktól lopkodom össze. Elérkezett a választás, a „próba" napja. A falu örege, apraja mind a templom köré gyűlt. Ott voltak külön csoportban a pályázók is, a kik roppantul elcsodálkoztak egymáson. — Te itt vagy? — No igen, hát te is itt vagy? Hisz azt mondtad nem pályázol. — Mégis csak bizalmatlan, hamis ember vagy te, hallod-e? — Nojszen az ám! Bagoly mondja a verébnek: nagyfejű. Majd csaknem egymásnak mennek; pedig egyik sem vethet semmit a másik szemére. — Nekünk legényember kell, — hallatszott egy hang a nép közül. (Bizonyosan mesternét akar csinálni a lányából az illető.) Feleséges embert akarunk. (Az öreg parasztnak bizonyosan fiatal a felesége.) — De azért fiatal legyen, öreg nem kell. (Persze, a nyugdíj.) A nép körülsétálja a tanítók csoportját. Három-négy ember, asszony, lány összebújva mutogatnak a nekik tetsző alakokra. Csakhogy meg nem forgatták