Kotnyek István: Alsófokú oktatás Zala megyében 1918-ig - Zalai Gyűjtemény 9. (Zalaegerszeg, 1978)

VIII. TANÍTÓKÉPZÉS és TOVÁBBKÉPZÉS

őket, mint marhavásárkor szokás a szarvasjószágot. A formás, szemrevaló alakot kiválasztották az asszonyok és a lányok, elővetteék ékesszólásukat s mindenképpen korteskedtek az illető mellett. A szemek színe, a fogak fehérsége, bajusz, szakái mind argumentumszámba mentek. Még a ruha is. — Ez nem kell, ennek igen lócsiszár formája van. — Ez meg tisztára marhakupecznek néz ki. — No, csak nézze kée apjok, e meg éppen olyan, mint a „kukucsverdung" kocsmáros, még a fülei is szintazonképpen kétfelé állnak. — De hát amott az a másik—a darázs csípje meg! — akár csak a „czérna szabó" volna. — Ha-haj, az meg de uras! Bizonyosan városi. Nem közénk való, nekünk ilyen úr nem kell. — De édesapám, — eseng egy csinos lány, — hiszen annak olyan jó formája van. Olyan .. . olyan szép ember. — Na hallod-e apjok! Ha arra nem szavazol, az én főztömből jóízűt nem eszel, — pattan föl az anyjok. Az apjok gyanakodva nézett az anyjokra is a lányra is. Itt aligaha kutya nincs a kertben. — Asszony!. .. azt én éppen nem akarom. — Hátha nem akarja kée, akkor én kéének sohase főzök, tudja? — Én meg elmegyek világgá, — könnyezett a fruska. De mindez csak praeludium. Menjünk a templomba! Aki ott győz, azé a 400 frt évnegyedenkint utólagosan a végrehajtó által összeszedetve és a — koldustarisznya. — A pályázókat egyenként szólongatja a plébános az orgonához. A fujtató mellé pedig odaálltak az érdekelt választók és marakodtak az orgonaszíjon. „Felül az orgonára" az egyik, fölteszi az ókuláréját, forgatja a Tárkányiénektárt. Aztán ráegyengeti a billentyűkre az ujjait, s kezd vizitelni a hangnemeken végig meg vissza, útközben nagyon is gázolva azok közül néhányat. Ennek befejeztével elővette azt az énekét, a melyen másutt mindig biztos volt a megválasztása: „Mária segíts!" — Ez nem kell, — hangzik az egész templom, öreg is, vak is, orgonálni sem tud. Aláz, szolgája! Jön utána a másik. (A fújtató mellett erősen folyik a dulakodás.) Hóna alatt egy hatalmas kóta, a ki tehát nem vakmerősködik a saját kezei, lábai fantáziája erejében bízni. Belekeveredett egy fugába, de a közepénél tovább nem tanulván meg, azért hát csak rákezdte az énekét; „Minden könnyes szem reád tekint, Mária!" Ezzel pedig csakugyan lehetne ám 400 frtot és szabad lakást fogni. Ámde a kukutyini nép kritikája szerint: — Ugyan nagyon jól megzörgeti az orgonát, de kása van a szájában, nem érteni a szavát. Talán a harmadik. — Nem kell, ebül orgonál. A mire a pályázó respektussal tekint a közönségre, mert csakugyan eb-ül akart énekelni. Mégis csak zeneértő ez a kukutyini nép. Hej, pedig ha engedték volna neki elfújni az „Édes Jézus, én szerelmem "-et, minden vén asszony szíve megrepedt volna. Mivé lett volna akkor Kukutyin vén asszony nélkül?