Szentmihályi Imre: Hetés és Lendvavidék néprajzi sajátosságai - Zalai Gyűjtemény 7. (Zalaegerszeg, 1977)

A lendvavidéki etnikai csoport kialakulásának okai. (Differenciáló és integráló tényezők.)

három nép régi érintkezése sok kölcsönhatást eredményez, másrészt mindhárom népnél helyi, vagy nemzeti sajátosságok is vannak. A Lendvavidék magyar népe északkeleten és keleten magyar nyelvterületben folytatódik. Ezek a differenciáló tényezők több szakaszon is egybeesnek, nevezetesen: Észak—északnyugaton a földrajzi (domb- és erdővidék) és nemzetiségi (vend) elkülönülés; északkeleten és keleten földrajzi (mocsár-, majd dombvidék) és társadalmi (eltérő uradalom, ill. kisnemesség) határok; délen a földrajzi (Mura és erdővidéke) és nemzetiségi különbség (horvátok.) Nyugaton, Dobronok és Kapca között földrajzi (mocsaras erdőség) és nemzetiségi (vendek), valamint itt és délen birtok- és egyházigazgatási

1/l3a eltérés. A Lendvavidék differenciáltságát kétségkívül fokozta a terület határain meglévő eltérések esetenkénti együttes jelentkezése. (10. kép) A differenciáltság, az alapjában véve zárt terület lényeges, de nem kizárólagos tényező volt az itteni sajátos etnikai jelleg kialakulásában. Az etnikai egységhez a táj integráló tényezői is hozzájárultak, nevezetesen az azonos földrajzi, nemzetiségi, társadalmi, vallási és egyéb adottságok. A kisebb belső tagolás ellenére tájunk alapvetően egységes földrajzilag. Népe túlnyomóan, vagy kizárólag az alsólendvai uradalomnak adózott jobbágy és zsellér, katolikus vallású és magyar nemzetiségű. A kisebb eltérések (pl. két katolikus plébánia: Alsólendva és Dobronak a területen) a kultúra egységes jellegéből következtetve nem jelentett differenciáló tényezőt a Lendvavidéken belül. A szomszédos (magyar, szlovén, horvát) népi hatások egyaránt érvényesültek egész területünkön. A szövés és a viselet 1850 utáni színesedése, gazdagodása megfelel az általános magyar fejlődés egyik útjának. Nagyon jellemző viszont, hogy a Lendvavidéktől keletre nem következett be a népművészetnek ez a gazdagodása. Ott a hazai fejlődés másik tipikus vonala érvényesült: a kapitalista fejlődés nem megtermékenyítette, hanem elsorvasztotta az archaikus népéletel. Szlovén hatással — a jelek szerint •— elsősorban a földművelésben, horvát hatással pedig főként a régi női fehérviseletnél és talán az újabb, dús mintájú szőtteseknél is számolhatunk. Ezek a hatások a területen átvivő fontosabb utak mentén érték e népeket, így a lendvavidéki magyarságot is. Felmerülhet a kérdés: a Lendvavidék azonos népi kultúrája korábban is erre az egész területre volt-e jellemző, avagy egyes részein másodlagos, oda kisebb területről (pl. Hetes) sugárzott-e ki? Beszélhetünk-e pl. a hetési népi kultúra kisugárzásáról e vidéken? Semmi jele annak — és azt a társadalmi, települési, stb. viszonyok ismeretében sincs okunk feltételezni —, hogy e nagyobb területen belül lett volna 143a Területünktől délre, Muraköz már a középkorban egyetlen hatalmas uradalom és a zágrábi püspökség külön főesperessége. Holub 1929. 29., 408. — A Lendvavidéket délnyugatról határoló, a Lendva, a Mura és a régi megyehatár közé eső nagy szlovénlakta terület pedig — bár ez csak a XVII. sz. derekától önálló (belatinci) uradalom — egyház- és gazdaságigazgatási szempontból már az Árpád-kortól külön egység, amit gyakran előforduló tájneve (districtus Chernech: Csernec, Csernesség, Csernecmegye stb.) is jelez. — Zelko 1972. 33 k., 93., 1. és 2. sz. térkép, továbbá Holub 1933.: Csernecz.