Régészeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 6. (Zalaegerszeg, 1976)
Dávid Katalin: Adatok Zala megye középkori művelődéstörténetéhez
sem maradt nyomtalan ebből a szempontból. Igaz, hogy a XI. századi krónikás, Skylitzes, 17 elítélően írt Bulcsúról, de mégis az látszik bizonyosnak, hogy Gyulához hasonlóan ő is hozott magával missziós papokat. A keresztelés ugyanis nem önmagában volt érdekes Bizánc számára, hanem ezzel a politikai befolyás megteremtésére törekedett. így tehát, amikor bizonyosra vesszük, hogy Bulcsú missziós papokkal együtt tért vissza, ezt nem a Gyula féle analógiára építjük — vagy említhetjük az Ajtony keresztelésekor vele visszaérkező papokat —, hanem arra a bizonyosságra, hogy Bizánc politikai, hatalmi kérdésnek tekintette ezt. És különösen egy olyan egyéniséggel kapcsolatosan, mint amilyen Bulcsú volt, akit méltán tarthatunk koncepciózus politikusnak és hadvezérnek. Mert az a kevés, amit adatszerűen tudunk róla, 18 világosan bizonyít jelentősége mellett, tehát amellett, hogy a X. század közepi magyar történelemnek kiemelkedő egyénisége volt és véleményünk szerint Tormással való együttes megjelenése Bizáncban arra is enged következtetni, hogy a fejedelmi törzs tanácsadója volt. Érdekes felfigyelnünk az időpontra, amikor Bizáncba megy és ott sikerrel járva tíz évi békét biztosít országunknak a keleti császárság felől, vállalva az ezzel együttjáró megkeresztelkedést. 948 az év, amikor szükségesnek ítéli biztosítani határainkat keletről. I. Ottó ekkor emelte öccsét, Henriket a bajor hercegi székbe — pontosan 947-ben — azt a Henrik herceget, aki szent kötelességének érzete Nagy Károly keleti tartományainak, Ostmarknak és Pannoniának visszacsatolását. Bulcsú látta az ezzel járó új politikai helyzetet, tudta, hogy támadás fenyegeti országunk nyugati területét és ennek ellensúlyozására jelent meg Bizáncban. Itt nemcsak barátként fogadták, maga a császár lett a keresztapja és a keletrómai császárság patríciusává emelték. Ez csak olyan egyéniséggel történhetett meg, akinek jelentőségéről Bizánc meg volt győződve. 948 az év és valóban alig tért haza, Henrik herceg Ostmarkon keresztül megindította támadó hadjáratát Magyarország ellen. Bulcsút tehát a bekövetkező események gyorsan igazolták. Elképzelhető, hogy veszélyezteti Bizánc barátságát azzal, hogy a keresztelkedéssel együttjáró egyházi szervezőmunkát nem engedélyezi és ha nem engedélyezi, elképzelhető, hogy sikerül neki a békét kierőszakolni Bizánctól? Magatartásából világos, hogy a mindenáron való béke kell neki és ettől az időtől haláláig egész politikai, hadvezéri ténykedése a szász hercegi család ellen vívott harcban telik el. Skylitzes alapján inkább tekintették egy félvad rablóvezérnek: pedig vendégbarátja és patríciusa volt Bizáncnak, szövetségese Konrád lotharingiai hercegnek, aki Wormsban személyesen fogadta és gazdagon megajándékozta, sőt szövetségese a megvakított Herolt salzburgi érseknek is, és amikor a tragikus lechmezei ütközet előtt bajorföldre lép, bizonyos, hogy a bajor urak között akadt pártolója a zsarnok Henrik herceget és Ottó királyt támadó Bulcsúnak. 17 A Bizánci Irodalom Kis Tükre. Budapest 1974. 10 Bulcsúra vonatkozó adatok Hóman—Szekfű : Magyar történet I. Budapest 1939. 144—147.
