Régészeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 6. (Zalaegerszeg, 1976)

Cs. Sós Agnes: Megjegyzések a zalavári ásatások jelentőségéről és problematikájáról

1. Az „árbocszerkezet" nem követi a „baptisterium" falsíkját, a feltételezett árbocállványok kiosztásának logikájában törés mutatkozik és így az elmélet nem talál magyarázatot a „baptisterium" építési módjára. (Megjegyzehető, hogy a bazilika oldalhajóinak falmagassága és a „baptisterium" falmagassága a rekonstrukció alapján azonos; a rekonstrukciót Vargha László készítette, Műszaki Egyetem dokumentációja: MNM Adattára). Ezzel szemben a feltárt cölöplyukak azonos rendszerhez tartoznak és ez a rendszer metszi a „baptisterium" belső terét. 2. A bazilika keleti falán kívül feltárt „kettős" cölöplyukak elhelyezkedésében egy árbóckiosztás logikája nem figyelhető meg, a mellett, hogy a cölöplyukak a falsíkot itt sem követik, hanem ahhoz viszonyítva ívben helyezkednek el. Tóth Sándor az utóbbi kettős cölöpsorokat és a bazilika északi falánál jelentkezőket az uralkodó széliránnyal magyarázza (Tóth, 1973. 623.). Szerkezetileg ez azt jelentené, hogy kétsoros, kétpallós árbócállványt állítottak volna fel. A Récéskút-szigeten feltárt cölöplyuk-rendszerben azonban csak az északi oldalon párhuzamosak a cölöpsorok, a keleti oldalon azonban nem. Tehát legfeljebb északon lehetne szó a kétsoros, kétpallós árbócállványról. Viszont letehető a kérdés: indokolt-e egyáltalán az utóbbi felállítása a kőbazilika építésénél? A szélnek az árbocokra kifejtett hatása a következő: mivel az árbocok a földben merevítve, rögzítve vannak, ezért a befogás helyén egy nyomaték és kétirányú erőhatás (vertikális és horizontális komponensek) keletkeznek, a nyomatékot a falfelőli székoszlop viszont felveszi, tehát egyensúlyozza. Vagyis az egyárbócos, egypallómezős állványszerkezet szélteherrel szemben állékony és így statikailag nem indokolt egy kétárbócos szerkezet „szél-elleni" felállítása, tehát a feltárt cölöpyukrendszer északi párhuzamos sorainak magyarázata is indokolatlan. Meg lehet jegyezni, hogy az árbócfák szél elleni állékonyságát 15—20-m-en alul az árbócfák magassága jelentősen nem befolyásolja (áttört szerkezetről van szó!), az árbócfák magassága az épület kívánt magasságához igazodik, az említett rekonstrukció alapján a kőbazilika magasságméretei a következők; oldalhajók: 4,25 m, főhajó: 9,25 m; „baptisterium": 4,25. Még egy megjegyzés: az északnyugati, a fa—kőkonstrukciós templom rekonstrukciójánál torony maradványaiként értelmezett cölöplyukakkal kapcsolatban Tóth Sándor felveti mint lehetőséget, mi szerint a cölöpmaradványok egy anyagfelhordásra szolgáló, meneteles padlófeljáróra utalnának. A kőbazilika nyugati falsíkjától Ny/ÉNy-ra eső, cölöplyukakkal határolt és újabbkori beásásokkal erősen bolygatott terület nagysága kb. 8x6 m. Akár egy 4—5 m széles, egyeneskarú pallófeljáró, vagy más cölöpös szerkezet feltételezése a szóbanforgó területen jelentkező maradványok alapján nem valószínűsíthető. Ennyit a feltételezett árbocszerkezet cölöplyukainak helyzetéről. Ami magukat a cölöpíyu/cokat illeti, először is két alapvető szempontot kell figyelembe venni. Egy építkezéshez szükséges állványzat árbocait provizórikus célból, eleve elbontásra ítélve állítják fel; az árbócfa kimerevítéséhez elég, ha azt néhány nagyobb kővel a számára ásott gödör falához ékelik, a gödröt pedig keményre döngölt földdel töltik ki. Ezzel szemben egy nem provizórikusan épített fa—kőkonstrukciós épület oszlopainak rögzítése nem provizórikusan történik. A récéskúti cölöprendszer cölöplyukainak vizsgálata határozottan az utóbbira enged következtetni: az átlag 70 cm átmérőjű kerek vagy ovoid gödrökbe behelyezett faoszlopokat homokkövekkel, római téglákkal, habarcsos kötést is alkalmazva, mintegy körbefalazták Cs. Sós, 1969. 58—59). A cölöphelyek ilyen struktúrájára, mely kompaktság

âban eltér a planírozási réteg struktúrájától, a közölt dokumentációs anyagban legjobban a fotók világítanak rá (Cs. Sós, 1969. VIII—X. t.) és a 14. számú cölöplyuÍT metszetrajza (u.ott 55. ábra), itt: 4. ábra. A többi, néhány cölöplyukról leközölt metszetrajz csak a cölöplyukakban megfigyelt nagyobb kő—téglaanyagot tünteti fel és természetesen így is csak az átvágás utáni állapotot, mely nem lehet azonos az építés periódusának állapotával; a rajzok tehát nem érzékeltetik sem az elporladt homokköveket, vagy azok kisebb maradványait, sem a cölöplyukak átvágásakor elmozdított, eredeti helyzetükből kibillent, vagy ki is dobott kőanyagot. Mindez azt is jelenti, hogy a faoszlopok alatt egykor mindenképpen alkalmazott alátét az átvágáskor nem maradhat eredeti helyén, bolygatatlan állapotban. Mindez magával a feltárással járó „rombolás", mellyel minden ásató számol és melyreegy szakemberek számára készült publikációban különösebben nem kell a figyel-