Régészeti tanulmányok - Zalai Gyűjtemény 6. (Zalaegerszeg, 1976)

Cs. Sós Agnes: Megjegyzések a zalavári ásatások jelentőségéről és problematikájáról

idézettek figyelmen kívül hagyásával történnek, de megjegyzései arra is utalnak, hogy nem ismeri az ácsszerkezetek kialakításának különböző módozatait, így számításon kívül hagyva természetesen a szerkezetek, illetve szerkezeti elemek és az erőhatások átvitele közötti lehetséges kapcsolatokat. Ami a cölöpátmérőkre vonatkozó megjegyzéseket illeti, a 28—20 cm-es átmérőjű faoszlopok tökéletesen megfelelnek egy vázas szerkezetben a statikai követelményeknek: amellett, hogy Thomas Antal a rekonstrukció elkészítésekor a cölöpátmérőkre éppen úgy figyelemmel volt, mint más körülményekre, a megfelelő adatok minden ide vonatkozó kézikönyvben rendelkezésre állanak. V. ö. a 41. és 42. jegyzetekben adott megjegyzéseimet. Mivel Tóth Sándor az általa közölt kőbazilika-alaprajz és „állványzat-alaprajz" összeállítását a különböző felmérések egymásravetítésével (korrekciókat alkalmazva) konstruálta (Tóth, 1973. 623. és 624. old. 136. ábra, az utóbbit közli le Szőke Béla: Zalavár, 6. ábra) itt jegyezném meg, hogy a periódusokat összesítő, általam közölt ásatási térkép az együttes, egyidejűleg folytatott felmérések eredménye. Az 1962. évi feltárások felmérési munkáit az ásatásokon állandóan jelenlevő Bartal Gábor, akkor végzős műszaki egyetemi hallgató végezte, a bazilika új felmérését ugyanakkor Farkas Pál mérnök és az 1963. évi felméréseket az ásatáson résztvevő Tarnay Géza mérnök végezte. '" Tóth Sándor a szóbanforgó cölöprendszer vitatásánál következetesen „fatemplomról" beszél, figyelmen kívül hagyva, hogy publikációmban a Récéskúton feltárt maradványok periodizációjánál világosan különválasztottam a stratigráfia és a temetkezések figyelembevételével feltételezett fakonstr akciót a nagyméretű fa— kőkonstrukciós templomtól, mely utóbbival a cölöprendszert kapcsolatba hoztam. Ez a „felcserélés" eredményezi többek között a területen mutatkozó planírozási réteg és a tényleges helyzet szerint vele összefüggésben levő cölöprendszer függetlenítését egymástól, de ugyanakkor egymással való magyarázatát is és az olyan „felvilágosításokat", melyek szerint a mocsári talajba római eredetű építési anyag csak építkezéssel kapcsolatban juthat (! Tóth, 1973. 623). A fatemplomokra vonatkozó, általam közölt adatok, melyeket publikációmban hozok, Tóth Sándor beállításában úgy tűnnek, mintha a fa—kőkonstrukciós templomra adott közvetlen analógiákként szerepelnének és így Tóth Sándor a fa—kőkonstrukciós templom egyik ellenérveként a fatemplomok kis méreteit is felhozza. De a méreteknél maradva annyi megjegyezhető, hogy a récéskúti fa—kőkonstrukciós épület hossza a toronyként rekonstruált „kiszögelés" nélkül, illetve a nyugati bejárat ereszét nem számítva, kb. 21 m. A fatemplomokra vonatkozó adatok áttekintésénél közölt megjegyzésem: „Ein längeres Gebäude als 22 m kam bisher nicht vor (Cs. Sós, 1969. 97.). A belső térkiképzés osztottságánál említett brebereni fatemplom hossza 17 m (i. m. 69. old. 14. ábra), mint a fa—kőkonstrukciók egyik tornyos változatára utalok a dieveri, 21 m hosszú templomra (i. m. 69. old. 15. ábra és 98.). Egyébként egy új régészeti objektum és az addig ismertek közötti méretkülönbségek nem zárják ki az újonnan megismert objektum funkcionális létét. Szőke Béla beszél ugyan a fa—kőkonstrukcióról, de mivel kiindulópontja Tóth S. „állványelmélete", Tóth idézésekor ugyanarra az objektumra a „fatemplom" kifejelzést használja (Szőke В., Zalavár 78 skk.). A „Fachwerk" típussal kapcsolatos fejtegetések (Szőke В., i. m. 80.) különben részben tájékozatlanságra vallanak, részben nem veszik tekintetbe a mérnöki rekonstrukciót (v. ö. jelen dolgozatom 40. jegyzetét). 48 Amikor Tóth Sándor felvetette azt a gondolatot, hogy a récéskúti cölöprendszer a kőbazilika építésénél használt állványzat maradványait jelenti, feltehetőleg a mai általános gyakorlatból kiindulva a kőbazilika falsíkján kívül jelentkező cölöplyukakat egysoros, helyenként kétsoros árbócállványzat nyomaiként értelmezte. Ennél a konstrukciónál ugyanis a falsík közelében alkalmazott székoszlop régészetileg természetesen nem kimutatható. Az árbócállvány lényege, hogy az mindég a fal síkját követi, együtt épül az épület főfalaival (a vízszintes teherhordó gerendák a falfelőli oldalon, legalább is a második szinttől a már elkészült falazatra támaszkodnak). Az árbócfák elhelyezésének, vagyis kiosztásának logikája az épület alaprajzával, illetve statikai kérdésekkel függ össze. A récéskúti cölöprendszert ebből a szempontból vizsgálva, két jelenség szembetűnő.