Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

CSIZMADIA ANDOR: DEÁK FERENC EGYHÁZPOLITIKÁJA

resszuson a számára megbízható világi elem, a nagybirtokos arisztokraták mellett a liberális, sőt a radikális polgárság képviselői is helyet kaptak.

126 Legkevésbé helyeselte az autonómiát Róma, melynek az I. vatikáni zsinaton is nyíltan jelentkező központosító törekvéseivel az egész autonómiai mozgalom a legélesebb ellentétben volt, s egy ilyen szervezet megerősítése veszélyes precedenst jelentett volna a hierarchia számára. Deák — mint láttuk — már a szervezés első szakaszán elkedvetlenedett, egészségi állapotának romlása és országos gondjai sem tették lehetővé, hogy aktív résztvevője legyen a magyar egyházpolitika ez, ellentmondásainál fogva szinte megoldhatatlan akciójának. Végül az autonómiát nem akarta az országgyűlés sem. Az országgyűlés radikálisai ugyanis — épp úgy mint az autonómiai szervező kongresszus radikálisai — olyan ügyeket is szabályozni akartak az autonómiával kapcsolatban, amelyek valóban szorosan az egyházi hierarchia hatáskörébe tartozó ügyek. Deák néhány év múlva (1873-ban) egyik parlamenti beszéde során újból utalt az autonómia és az országgyűlés viszonyára, mikor azt mondotta, hogy „az autonómia csak negatíve tartozik az országgyűlés elé. Nekünk nincs jogunk az autonómiába akkép avatkozni, hogy így legyen, hanem van jogunk azt mondani, hogy így ne legyen."

127 így azután az autonómia nem jutott tető alá. Nem élt már Eötvös József sem, „akiben meg lett volna a tehetség,, kitartás és szívósság megkísérelni a „lehetetlent", hogy az akadályokat vkiküszöbölje, az ellentéteket áthidalja. Róma valószínűleg ekkor sem adta volna meg a hozzájárulást, ahogy nem engedett a legtekintélyesebb egyházfőknek sem ez időben a csalhatatlanság dogmájának elejtésénél. Amikor a vatikáni zsinat éppen a római centralizmus betetőződését jelenti, teljesen irreális volt a partikularizmust jelentő autonómiai törekvés.

128 V. A vatikáni zsinat sok vonatkozásban felvetette Ausztriában is, Magyarországon is az állam és az egyház kapcsolatainak tisztázását, s későbbi kihatásaiban módot adott Deák Ferencnek arra, hogy e kérdésekben több vonatkozásban kifejtse nézeteit. Deákon ezekben az években mindjobban elhatalmasodik betegsége, a körülötte zajló politikai tülekedésektől mindjobban elkedvetlenedik, s ritkábban hallatja szavát. Az Eötvös minisztersége alatt felvetett vallásszabadság törvénybeiktatása ugyan napirenden van az országgyűlésen, ha másképpen nem. a baloldalról Irányi Dániel szinte évről évre tesz a megoldásra javaslatot.

129 Mindebből csak 1894—95-ben — az egyházpolitikai harcok idején — keletkeztek törvények. 126 A püspöki kar állásfoglalására lásd Halász Imre, Egy letűnt nemzedék. Bp., 1911. 319. 1. 127 1872—75. ogy. Képv. N., VII. köt. 366—367. 1. 128 Csizmadia, 1971. 312—313. 1., v. ö. még Török Autonómia, 244—245. 1. 129 1869. Zeller I., 479 sk. 1., 1872. évi költségvetés. Zeller I. 909 sk. 1., 1873. évi költségvetés. Zeller II. 11 sk. 1.