Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

CSIZMADIA ANDOR: DEÁK FERENC EGYHÁZPOLITIKÁJA

értettük, hogy akár emez, akár amaz valláshoz tartozik valaki, mi annak jogaira úgy fogunk ügyelni és az egyenlőséget rá kiterjeszteni, mint akármelyik valláséra."

87 Arra a kérdésre vonatkozóan, hogy a zsidók emancipációjáról külön törvényt alkossanak-e, az volt a véleménye, hogy az emancipáció szót nem szeretné használni. „Elfogadott szó ugyan, de szégyenítő a világra, mintha mi rabszolgákat tartottunk volna. Őket megilleti joggal azon alapon, és midőn mi azt meg fogjuk nekik adni, sem rokon-, sem ellenszenvek nem vezetnek bennünket, hanem tisztán egyedül az igazság." Politikai szempontból azért nem kívánna külön törvényt, nehogy más kérdések, mint a polgári házasság, ott felvettessenek, aminek megszavazására — a körülményeket ismerve — nehézségeket látna.

88 Mivel azonban minden törvényt külön a zsidókra figyelemmel szövegezni nehézkes lett volna, mégis külön törvény megszavaztatása látszott alkalmasabbnak. A felirati javaslat tárgyalása után a képviselőház — Deák javaslatára — a, különböző törvényjavaslatok tárgyalására bizottmányokat küldött ki, s május 14-i ülésében megválasztotta azt a 71 tagú bizottmányt, amely az oktatás-népnevelés ügye mellett „a különböző vallásfelekezetek egymásközti viszonyára, s azon viszonyra nézve, amelyben azok az államhatalomhoz állanak", törvényjavaslatokat dolgozzon ki — „alapul véve javaslatában az egyenlőség elvét azon vallásfelekezetekre nézve is, amelyre azt a törvény ki nem terjesztette."

89 Így született meg azután az említett kétszakaszos törvény az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében, amelynek első szakasza az ország izraelita lakosait a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilvánítja, míg a második szakasz minden ezzel ellenkező törvényt, szokást, vagy rendeletet megszüntet. A rövid törvény magát az izraelita vallásfelekezetet még nem tette a többi vallásfelekezettel egyenjogúvá, de valójában elegendő volt arra, hogy a következő (1868) évben a miniszter királyi elhatározást eszközöljön ki, s most már az egyenjogúság előfeltételeként a hitelveket, s a szervezetet megállapító országos kongresszus üljön össze. A kongresszusnak az egységes szervezet tárgyában hozott határozatait, habár azok királyi jóváhagyást kaptak, az izraelita vallást követők egy része nem fogadta el, hanem eltérő alapon külön szervezkedett. A különszervezkedési jogosultság az országgyűlés elé került, ahol Deák a vallásszabadságra vonatkozó elvi meggyőződéséhez híven kijelentette, „ha a vallásszabadságot az országgyűlés már elvben kimondta", s ha óhajtva várja „azon törvényjavaslat minél előbbi beterjesztését, melyben a vallásszabadságnak teljes mértékben gyakorolhatása bővebben ki lesz fejtve, melyben az is valószínűleg ki lesz mondva, hogy minden felekezet egyesülés útján külön alkothasson testületet", ő nem csak helytelennek és károsnak, de jogtalannak is tartaná, „ha két olyan felekezetet, mely egymástól dogmákra nézve is különbözik, egy egyház, egy testület alá akarnák szorítani." Természetes következménye a vallásszabadságnak az, hogy a kik csakugyan dogmákban különböznek egymástól, külön 87 Zeller, I. 220. 1. 88 Zeller, I. 220—221. 1. 89 Zeller, I. 227. 1.