Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)
VÖRÖS KÁROLY: AZ ÖREG DEÁK A BUDAPESTI FRANCIA FÖKONZULOK JELENTÉSEIBEN (1868–1876)
eszköz arra, hogy hosszú ideig vezére maradhasson a nemzetnek, melyet oly jól ismert. Hála érdektelenségének az iránt, hogy egyesek vakbuzgó tanítványai, mások őt forradalmárnak tartják, végül megint mások szemére hányják, hogy túl sokat engedett az osztrákoknak, —• az utolsó percben nagyon is át tudta adni magát 10 az olyan szilárdan kívánt megbocsájtás, józan ész és a bölcsesség befolyásának, amelyek azután a harcban álló nézeteken átnyúlva, állandóan a megbékélés egyetlen lehetséges és mindenki számára járható útját keresték. „Magyarország nagy dicsősége" — mondotta nekem Deák úr 1873ban — „abban áll, hogy az 1868-i események után sem tért el egy vonalnyit sem igazságos és állandósult követeléseitől". Ez a nagy ember hozzátehette volna ehhez (amit óvakodott megtenni) azt, hogy ennek dicsősége főleg az övé volt. Mérséklete eredményezte azt, hogy a külföldi szemében az e nagy bölcsességnek kijáró tisztelet az egész országra kisugárzott. Boldog Magyarország, melynek számára megmentője a nagy válság idején képes volt oly könynyűvé tenni az elismerést és lehetetlenné tenni iránta a méltánytalanságot. Képviselői mandátumán kívül Deák politikai pályájának kezdetétől, 1833tól kezdve — kivéve 1848 viharos időszakát, amikor hűsége elég rövid szerepet juttatott neki — sohasem fogadott el sem miniszteri tárcát, sem kitüntetéseket, sem megtiszteltetéseket, sem pénzbeni ellenszolgáltatást. Örökölt kis földbirtokát életjáradékra változtatta, hogy ezáltal több időt engedjen a maga számára az állam ügyeivel való törődésre. Egészen betegségének legutolsó idejéig majdnem állandóan egy szálloda II. emeleti bútorozott szobájában lakott, és mikor az udvarhoz volt hivatalos, akkor egylovas bérkocsiba szállt, mely kizárólag a legszerényebb emberek közlekedési eszköze. Deák, akit az uralkodó, a kormány és a képviselőház gyakran megkérdezett, valamennyi egymást követő minisztériumot fenntartotta befolyásával és tanácsaival, bátorítva alkalmanként az ellenzék tehetséges embereit, hogy csatlakozzanak a nemzeti kormányhoz. Liberális volt és ugyanakkor telve figyelemmel a vallás iránt éppúgy, mint a különböző felekezetek papsága iránt — egyszerre volt kifejezetten hazafi és hű a Habsburgokhoz: nagyon is megérdemelte a nagyszerű dicséretet, melyet róla királya írt, a koszorút, melyet térdenállva maga a királyné helyezett koporsójára, ezzel az egyszerű és szép felirattal: „Erzsébet királyné Deák Ferencnek", 11 és az egész nép részvétének megnyilvánulásait, mely elegyült az osztrákok által tömegesen küldött részvétnyilatkozatokkal." A temetési szertartás és a gyászpompa részletes leírása után a főkonzul jelentése kiemeli a temetésen részt vett óriási tömeget: „véghetetlen sorát az embereknek, akik ilyen vagy olyan címen minden megyéjéből, minden járásából és minden városából Szent István koronájának a tél szigora ellenére is öszszegyűltek. Amerre a gyászmenet elvonult, ott szorongott a tömeg; férfiak és nők, ki a rögtönzött tribünökön, ki a szomszédos utcákban és mindenhol egészen a tetőig." — A tömeg nyüzsgése néha elnyomta még a gyászzenét is; minden ablakból gyászlobogók lengtek és a felsorakozott csapatok fegyverrel 10 A francia szövegben feltehetően elírás van („il fallait" helyett „il savait" a logikus). 11 Jellemző, hogy Kossuth cipruságáról a francia diplomata nem vett (vagy inkább nem akart venni) tudomást.
