Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

SZABAD GYÖRGY: DEÁK FERENC ÉS A REFORMKORI SZÉCHENYI–KOSSUTH-VITA

sával ellátott, igen határozott hangú nyilatkozatot nyújtott be önadóztatási készségükről.

91 Széchenyi naplójába jegyezte a számára minden bizonnyal keserű hírt, hiszen Kossuth indokoltan tekintette Deák „zalai ágyúzását" Széchenyi „pisztolylövésére" adott „válasznak".

92 Deák korántsem csupán az önadóztatási mozgalomhoz való tüntető csatlakozásával adta jelét annak, hogy osztja a reformellenzéknek és személy szerint Kossuthnak Széchenyi által olyannyira kárhoztatott véleményét, miszerint lehetőleg mindazt, amit a hatalom, illetve a konzervatívok az országgyűlésen elbuktattak — a törvény szabta határok közt — „socialis téren" kell megvalósítani. Témánk szempontjából kiemelkedő jelentősége volt részvételének a védegyleti mozgalomban. Közreműködésének egyes motívumai elkerülhetetlenné teszik Deák és a reformellenzék, Deák és Kossuth viszonyának témánk határait e ponton — a historiográfiai előzmények miatt is — némiképpen kitágító tárgyalását. 1844 késő nyarán Deák egy személyes kérését tolmácsoló levelében sürgette „lelkem barátom" Kossuth régen várt beszámolóját, aminek készültéről a titkos levélcenzúrát elkerülendő alkalmi postásnak felkért kanizsai zsidó paptól értesült, „mert szívszakadva kívánnék dolgaid jelen állásáról tudni valamit".

93 Kossuth valóban már hetekkeí előbb tinnyei magányában, ahová a Pesti Hírlap elvesztését követően húzódott vissza, Deákhoz intézett hosszú levélbe kezdett. A levélírást azonban félbe kellett szakítania, s alighanem csak Deák sürgetését követően, októberben jutott hozzá, hogy a korábban fogalmazott töredéket többek között a Védegylet megalakulásáról szóló híradással is kiegészítve levelet írjon barátjának.

94 Deák hallgatása miatti szemrehányással kezdett igen baráti hangvételű levelében Kossuth részletesen beszámolt arról, hogyan csavarták ki a kezéből a Pesti Hírlapot. A konzervatívokat — fejtegette — nem kevéssé éppen az indította támadásra, hogy az ellenzéket a lap körül „compact erőben gyülekezve találta, bár a leghatalmasb párttagok, mint te is édes barátom, soha csak egyetlen sor írással sem támogattatok, ámbár egyszeri felszólalásod, csatlakozásodnak egyetlen nyilvános jele összezúzhatá existentiájok tehetségét is". Majd arra utalt, mennyire örültek ellenfeleik, hogy Deák időlegesen leszorult „a politikai színpadról", abban bízva, „hogy tapasztalt idegenkedésednél fogva a sajtóhoz nyúlni nem fogsz". Azt, hogy Deáknak a politikai küzdelem korszerű fegyverévé, vált publicisztikától való idegenkedését a közérdekkel szorosan társított személyes okokból is kárhoztatta, egyértelművé azzal tette, hogy harmadszor is visszatért rá levelében: „voltak idők kedves barátom, midőn én az olygarchiától gyűlöltetve, Széchenyi által minden nemtelen eszközökkel is megtámadtatva — midőn tőled minden esdekléseimmel sem valék egyetlen nyilvános sort is képes kikérni, melly támaszom 91 DFB. II. 55—58, 69—71. — Viszota I. köt. LXXXVII. — Ferenczi I. 429—430. 92 1845. márc. 9-i nbj. SzIN. VI. 180. — Kossuth (Pest, 1845. márc. 26.) Wesselényinek. Bártfai Szabó II. 494. 93 Deák (Kehida, 1844. szept. 9.) — Kossuthnak. OL. R. 90. I. 162. 94 Minderre Vörös Antalnak a Kossuth-levél autográf töredékéhez fűzött egykorú magyarázatából és Deák válaszából lehet következtetni, hiszen Deák — a magyar történettudomány pótolhatatlan veszteségére — a hozzá intézett leveleket élete alkonyán megsemmisítette.