Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

SZABAD GYÖRGY: DEÁK FERENC ÉS A REFORMKORI SZÉCHENYI–KOSSUTH-VITA

suth átmeneti és fenntartásokkal teli közeledésében. Széchenyi ugyan továbbra is okolta a Pesti Hírlapot „a házi adó bukásáért", de Kossuth — mint ismeretes — kész volt támogatni javaslatát egy hasznos beruházásokat célzó kölcsön felvételét lehetővé tevő új adó, a közteherként viselendő „telekdíj" bevezetésére.

84 Támogatta — ellenzéki társai egy részének éles bírálata ellenére —, de a közteherviselés fokozatos általánossá tétele követelményének elvi fenntartásával, gyakorlati vonatkozásban pedig azzal a kiegészítő javaslattal, hogy a hasznos beruházásokat célzó kölcsön felét a jobbágyparasztság vehesse igénybe, mindenekelőtt örökváltság céljára.

85 Deák azután, hogy Kossuth kinyújtotta békejobbját, biztosította támogatásáról Széchenyi javaslatát, megválaszolatlanul hagyva — írásban legalábbis — a gróf taktikai indítékként feltüntetett fenntartását: „Kossuthtal nem foghatok kezet abban, hogy most tüstént kimerítsük az egész dolgot, jóllehet nekem több okom van siettetni, mint neki".

86 Nemsokára személyesen is találkoztak Batthyány birtokán, s ez alkalommal ismét méltányló bejegyzés került Széchenyi naplójába, aki házigazdájukkal ellentétben, de őhozzá hasonlóan „reménytelen", „mentes az illúzióktól — mégis hazafi".

87 Némi elégedettséggel nyilatkozott Széchenyi a „telekdíj" ügyének előmozdításával kapcsolatos tárgyalásuk eredményéről is.

88 Azonban — mint ismeretes — az országgyűlési ellenzék által olyannyira nélkülözött és tanácskérés céljából ismételten megkeresett Deák, a Pozsonyban növekvő szerephez jutó Batthyány és Klauzál, a közvélemény alakítására mind nagyobb politikai súllyal hatást gyakorló Kossuth és legjobb társaik hiába támogatták Széchenyit abban, hogy hasznosnak ítélt kezdeményezését sikerre vigye, az immár nem is a leitatott kurtanemeseknek, hanem maguknak a nagyon is megfontolt főrendeknek az ellenállásán kudarcot szenvedett.

89 Deák állásfoglalása az önkéntes adóvállalás kérdésében ugyancsak érintette Széchenyinek és Kossuthnak az országgyűlést követően újraéleződő viszonyát. Mint ismeretes, Széchenyi 1845. január 30-án megjelent A pistoly időelőtti elsütése című cikkében kíméletlen bírálatban részesítette az ellenzéki Bezerédy Istvánt, aki Tolna megye utolsó közgyűlésén önként adófizetésre kötelezte magát, s akit a legközelebbi Pest megyei közgyűlésen Rosty Albert és Kossuth is követett. Kossuth, aki a Pesti Hírlappal már nem, a Hetilappal még nem rendelkezett, nem bocsátkozott vitába Széchenyivel, aki azonban így sem állta meg, hogy a Bezerédy elleni támadására reagáló Eötvös Józsefnek és társainak adott viszonválaszában ne éljen Kossuthnak szánt oldalvágásokkal.

90 Ilyen előzmények után Deák állásfoglalása az önadóztatás kérdésében kivételes jelentőséggel bírt. Deák, aki a zalai közgyűléseken ismételten síkraszállt a közteherviselés érdekében, 1845. március 4-én több mint kétszáz nemes aláírá84 SzIVKL. I. 652—661, II. 3—106, 129—241, 262—265. 85 Uo. II. 110—122, 242—261, 266—275. 80 Széchenyi (Pozsony, 1844. febr. 14, márc. 13.) — Deáknak. SzIL. III. 246—248, 262—265. — Deák (Kehida, 1844. márc. 4.) — Széchenyinek. DFL. 348—351. 87 1844. ápr. 9-i nbj. SzIN. VI. 52. 88 Széchenyi (Bécs, 1844, ápr. 12.) — Tasnernak. SzIL. III. 274. 8<J Kossuth, 1847. 504—511. — Horváth Mihály II. 154—155, 240—244. Vö. Pulszky I. 204—205. — Ferenczi I. 399—405. — Varga János I. 458. yu SzIVKL. 449—466. — Viszota I. köt. LXXXVII—XC.