Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)
DEGRÉ ALAJOS: ZALA MEGYE 1839. ÉVI KÖVETUTASlTÁSA - V.A politikai perek ügye az utasításban
azokat akik a megyék küldötteinek a fejedelem királyi széke elébe juthatását gátolván, ő felségének atyai kegyelmét folyamodó hű jobbágyaitól elvonták. 511 Másodszor: Minthogy az eddigi eseteket csak a fennálló törvények rendelete szerént kell megítélni, s még azon esetben is, ha valamely törvény elegendő vagy célszerű nem volna, annak megváltoztatása, vagy kiterjesztése egyedül a törvényhozás jussaihoz tartozik. Itélőszékeknek pedig törvényen kívül vagy törvényen túl büntetni nem szabad. Igyekezzenek Követ Urak felírást eszközölni, melyben őfelsége megkérettessék: hogy minden ez érdemben történt törvény elleni lépések következéseit megszüntetni, megítélt és elmarasztott polgártársainkat minden vádtól felmentve, szabadon eresztetni, folyamatban lévő pörüket pedig végképpen megsemmisíttetni méltóztassék. Harmadszor: Az ítélőszékek törvényes függetlensége szent és sérthetetlen ugyan, azonban a függetlenség oly messzire mégsem terjedhet, hogy a bírósagok a törvénytől, s a törvénykezés rendes formáinak megtartásától is függetleneknek tarthassák magokat, mert akkor ők korlátlan hatalmú törvényhozókká válnának, s urai volnának inkább a státusnak, nem pedig szolgái. Midőn tehát a bíró hatalmával visszaélve törvényt sért, midőn önkényesen túllép azon korlátokon, amelyeket a törvény azért állított fel, hogy általa minden polgár az önkény ellen biztosítva legyen, vétkes tettéért felelettel tartozik a statusnak, melynek törvényét megszegte. — Minthogy pedig a jelen perekben a királyi Cúria törvényt sértve hatalmával visszaélt, mindazon helytelen lépéseivel, melyek feljebb elszámláltattak, hozzák indítványba Követ Urak: hogy mindezekért a törvényhozás előtt feleletre vonattassék és ha kivilágosulna, hogy törvénytelen tetteik függetlenségük feláldozásával rosszakaratból lettek elkövetve, minden vétkes tagjai a második rész 29-ik és 30-ik címje 51 szerént büntetés alá vonattassanak; — azon esetre azonban, ha rosszakarat bé nem bizonyodnék, vagy ezen indítvány többséget nem nyerne, legalább azt igyekezzenek Követ Urak eszközölni: hogy országosan kijelentessék, miképpen az emiétett ítélőszékek az ország bizodalmát elvesztették, mert hatalmukkal visszaéltek, midőn törvényt és törvénykezés formáit megszegve magoknak törvényhozási önkényes hatalmat tulajdonítottak, sőt még azt is: hogy Kossuth Lajos sérelmet panaszolva az ország törvényhatóságaihoz folyamodott, és azt, hogy Wesselényi Miklós az ellene mozdított pörnek folyamatját több megyékkel közlötte, véteknek állították, s mint vétket büntették, s ezáltal nemcsak a megyék törvényes hatóságát akarták korlátozni, hanem annak is világos bizonyságát adták, hogy a nyilvánosságra és eljárásuknak köztudományra jutását, melytül a törvény tisztelője nem fél, sőt éppen abban találja rágalom és félreértések ellen leg5(1 A szellemes ötletet a király és a kormány közötti különbségtételre jellemző módon nem a modern polgári (francia és belga) alkotmányokból, hanem a háromszáz éves magyar törvényekből vezeti le. 51 Természetesen itt Werbőczy Hármaskönyvére utal. Deák sem riad vissza a kiterjesztő törvénymagyarázat megszokott prókátori fogásától. A Tr. I. 30. c. 6. § ugyanis csak arról szól, hogy hamis esküvőként kell büntetni nemcsak azt, aki hamis vallomásra tesz esküt, hanem azt is, aki valamit esküvel ígér, és nem tartja be. T. i. a bírói esküben pártatlan ítélkezést ígértek a bírák.