Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)
TAKÁCS PÉTER: DEÁK ÉS KÖLCSEY LIBERALIZMUSA
sítja Kölcsey Wesselényit, 161 és Kende Zsigmondot. ,,Olvasd, s szörnyülködjél!! — írja Kendének — ... Mennyi küzdésünkbe teltek az V. cikkelyben az örökös megváltások; a VH-ben az úriszék hatóságának megszorítása, s az a szép VIII. cikkely! Mindezeket a válasz visszaveti; pedig nálok nélkül az egész úrbér semmit sem ér!" Fél Kölcsey, hogy „a többség" elpártol a liberális elvektől, s ha „így fogna történni —- írja —, akkor az oppozíció eltemetve lesz; s nekünk nem lesz egyéb hátra, mint követségünkről lemondani." 162 Néhány hét múlva már kétségbeesetten számol be arról, hogy a „nov. 10-i szatmári gyűlésről rossz előhíreket" hallott. „Iszonyú dolog lenne — folytatja a levelet —, ha éppen azon nap, melyen mi itt utolsó elszánással vívtunk, ti ellenünk hoztatok volna végzést.. kérlek, kényszerítelek a haza szent nevére, hogy bennünket, érettetek küzdőket, el ne hagyjatok; s két év alatt kínos járadással kivívott elveinket halomra dönteni ne engedjétek". 163 Hiába könyörög, a liberális elvek sorra elbuktak, s nem maradt más Kölcsey számára, mint a követségről lemondani, és rögzíteni a tényt: „Borzasztó kinézés a jövendőbe, az egész hazára nézve!" 164 Tudjuk, Deák végigküzdötte az országgyűlést, s Kölcsey távozása után ő vezeti a „nem lankadó ellenzéket", 165 de az úrbéri kérdésben számára sem marad más lehetőség, mint „vérző szívvel" szólni követi zárójelentésében „azon úrbéri törvényjavaslatok sorsáról, melyek a népnek jövendő morális emelkedését valának eszközlendők. Ez volt legszebb, legnemesebb feladata a törvényhozásnak — állapítja meg —, s fájdalom, éppen ebben történt majdnem legkevesebb", mert mind a főrendek, mind a kormány ezekben tanúsítottak legtöbb merevséget, legtöbb konzervativizmust. 166 Természetesen a már tárgyalt, az „adózó nép jövendő morális emelkedését" célzó törvényjavaslatok mellett párhuzamosan küzd Kölcsey és Deák a jobbágyok sorsán, anyagi helyzetén könnyítő törvénycikkekért is. Ezek közül feltétlenül meg kell említenünk a papi dézsma eltörléséért, illetve a protestánsoknak és városlakóknak a papi dézsma alóli mentesítéséért; 167 a jobbágyi irtásoknak a nemesség által való korlátlan visszavételének a megakadályozásáért; 168 a jobbágyok fajzási jogának megmaradásáért 169 folytatott harcukat. Síkra szálltak az „igazságos" legelőelkülönítésért 170 , a jobbágyok szabad borbeviteli jogáért, 171 a pálinkafőzés szabadságának biztosításáért, 172 a jobbágyok boltnyitási jogáért, 173 a botbüntetés eltörléséért, illetve korlá161 K.Ö.M. III. 661—2. 162 K.Ö.M. III. 664—5. 1(53 K.Ö.M. III. 689—90. 164 K.Ö.M. III. 693—4. l(i5 Egy. tk. III. 223. m Kónyi, I. 274—5. 167 K.Ö.M. Ii: 135—45.; Kónyi, I. 102—3.; I. 234—8. m K.Ö.M. II. 178—80.; 164—51.; Kónyi, I. 26—31.; 104—8.; Lásd még Sándor Pál e kötetben megjelenő tanulmányát. 169 K.Ö.M. II. 184—5. 170 K.Ö.M. II. 182—3.; 218 és 222.; Kónyi, I. 150—5.: Részletesen Sándor Pál tanulmányában. 171 K.Ö.M. II. 180—1. 172 K.Ö.M. II. 181—2; Kónyi, I. 113—5. 173 K.Ö.M. II. 185—6.; Kónyi, I. 157—60.
