Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

TAKÁCS PÉTER: DEÁK ÉS KÖLCSEY LIBERALIZMUSA

Ezúttal még a kormány akarata ellenére megszavazta az országgyűlés az önkéntes örökváltságot, de miközben Kölcsey irodalmi értékű szónoklatát tartja Pozsonyban, Szatmár nemessége elpártol a liberális utasítástól, s lehetetlenné teszi, hogy első követe elveiért tovább harcoljon. Deák, ugyanebben a tárgyban tartott beszédének bevezetőjében, keserű fájdalmának ad hangot, amiért a kormány a „királyi válaszban. . . a javasolt örökös megváltásokat. . . , legforróbb óhajtásukat semmivé tette". Az örökös megváltás a „nemzet minden osztályának" érdeke, a haza közügye, mindenekelőtt pedig a nép, „mely a hazának súlyos közterheit viseli", legfontosabb óhaja volt. Ennek a kormány által történt megbuktatása fölébreszti „aggodalmát a kétes jövő fölqtt". Így csupán „nyomorult alamizsnát" adhatnak a népnek, hogy „jobbágyaink a királyi kincstárt gyarapító közterheket könynyebben viseljék;

153 de hogy ezen nép az iparkodásnak és mivelődésnek magasabb fokára emelkedve, föltalálja önkeblében tulajdon erejének és szorgalmának gazdagon jövedelmező tőkéjét", ezt „teljességgel" lehetetlenné teszik. Sértik ugyanakkor ,,a földesurak tulajdoni jussát is", mert megtagadják azt a jogát, hogy „sajátját alku szerint. .. jobbágyainak szabadon és örökös szerződés mellett általadhassa". Az örökös megváltás által gazdagodna a földesúr is — hangoztatja további érveit —, mert ahol ilyen meg váltakozások már eddig történtek, a tapasztalás bizonyítja, hogy magasabb a föld értéke. Gazdagszik a parasztság is, mert növekszik szorgalma, s ezáltal „nyer a közjó is".

154 „Szegény nemzet! — kiált fel a továbbiakban elkeseredetten — A sors átka, úgy látszik csakugyan azt akarta, hogy a magyar soha virágzó, soha igazán boldog ne legyen". Felidézi a nemesség felelősségét, állítva, hogy ha „most a nemzet osztályai között minden kölcsönös bizodalmat elzáró fal gyanánt mi magunk állítunk fel egy irtóztató rémképet, ráfűzzük a leroskadt feudalizmusnak hajdan csillogó rongyait, elszigeteljük általa hazánkat Európa mivelődésétől, félrevetjük miatta még azt is, a mit öntapasztalásunk boldogítónak bizonyít, s mi kik büszkén szabadoknak hirdetjük magunkat, nyomorult rabjai vagyunk azon rémképnek, mely a nemzeti nagyság kifejlődését első bimbójában elfojtja, s ez a rémkép: a rosszul értett, rosszul magyarázott aviticitas". Törvény eddig sem tiltotta az önkéntes örökváltságot — hangoztatja Deák —, s „vétkes mulasztás nem alkotni törvényt, mely a szabad és boldog polgárok számát szaporítja". Ha „meg nem áll a törvény" — fejezi be érvelését —, „nemcsak a jövendőre vetettünk gátot a haza virágzásának", Deák azon érvelése, hogy az udvar szándéka az úrbéri törvényekkel csak az adóalap biztosítása volt, bizonyára hatott Plándler Ferenc novai plébánosra is, aki „jobbágyivadék volt, mindig a jobbágyok érdekét nézte, a nemességben nem bízott, de hyperloyalis híve az uralkodónak és végtelenül elfogult katolikus". Deák érveinek elhangzásával egyidőben jegyezte fel a keresztelési anyakönyvbe: „Jaj neked adózó barátom,... midőn az adózó népen segíteni kellett volna, ... aligha felesleges s elviselhetetlenül meg nem rakta annak vállait". (Degré Alajos megjegyzései Plánder Ferenc: Göcsejről. Zalaegerszeg, 1970. 48.) Deák Nyíregyháza példájával érvel, ahol az önkéntes örökváltság megvalósulása után gyors ütemben haladt előre a polgárosodás. Ezt Madách Imre is észrevette, s Nyíregyházán keresztül utazván, jó érzéssel nyugtázta.