Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

TAKÁCS PÉTER: DEÁK ÉS KÖLCSEY LIBERALIZMUSA

nem független, mentől inkább hibás intézetű az úriszók, annál inkább szüksége van a nyilvánosságnak semmi más által nem pótolható ellenőrségére".

143 A kerületi szerkezet szerint az úriszék „a jobbágyok által magok közt, s idegenek által ellenek indított pörökben" továbbra is megmarad, de a „földesúr és jobbágy közt fennforgó kérdésekre nézve" eltöröltetik.

150 Végül a törvényhozás még ennyi engedményt sem adott, pusztán azt rendelték el, hogy „a földesúr tisztjei nem lehetnek tagjai az úriszéknek".

151 Az 1832/36-os országgyűlés jobbágyokat érintő leglényegesebb törvényjavaslata az qnkéntes örökváltság lett volna. Mind Deák, mind Kölcsey a legfontosabbnak tartották ennek törvénybe iktatását. Mindketten az országgyűlés legremekebb felszólalásait mondották el a tárgyban. Kölcsey történelmi áttekintéssel kezdte beszédét. Dózsa koráig vezette vissza a jobbágyok sorsának alakulását, felvillantva 1514-től 1831-ig a magyarországi és erdélyi parasztfelkeléseket, figyelmeztetve a nemességet hasonló esetek bármikori előfordulására. Majd élesen világít rá arra a tényre, hogy éppen a nemesség és a jobbágyság sajátos viszonya eredményezhette, hogy a Habsburg uralkodók I. Ferdinánd óta úgy tüntethették fel magukat, mint akik a jobbágyokat védelmezik a nemesség ellen. Most azonban, hogy a magyar országgyűlés elfogadta, a nemesség törvénybe iktatni akarja az önkéntes örökváltságot, fordulhat a kocka, mert a kormány leleplezte önmagát azzal, hogy a „törvénykezési munkára utalja" a kérdés rendezését. Ez nem egyéb, mint burkolt elutasítás, „okkal nem támogatott megtagadás". A kormány célja nem más, mint „az adófundust lehetségig tisztába tenni, s egyszersmind nevelni" — hangoztatja ismételten Kölcsey. A kormány „mindent a kincstárért, azaz önmagáért tett", semmit az „adózó népért". Mert azzal, hogy a jobbágy szabad költözést nyert, nem nyert szabadságot, csupán azt a lehetőséget, hogy más urat szolgálhasson. Csak akkor szűnik majd meg „örökös jobbágy" lenni, „midőn a tulajdonszerezhetés örököd megváltásnál fogva néki megadatván, szolgaságból szabadságba saját erejével felemelkedhetik". Ha az örökös megváltás törvénye elbukik — hangzik tovább az érvelés —, a jobbágynak nem marad más szabadsága, mint elhagyni urát és „az isten szabad ege alá kiállni koldulni". Ha megbukik ez a törvénytervezet hazánkban „a szabad városi polgáron kívül, csak két emberosztály lesz szabad: a földesúr, ki a helységet bírja, s a koldus, ki a helység utcáin, hajadon fővel és mezítláb,irgalom és kenyér után kiabál!" Mindezek azonban csak mellékes okok az örökös megváltás szükségessége mellett, mint ahogyan mellékes indok az is, hogy ezáltal a kormány adóalapja is növekednék. Fontosabb ennél, hogy „egy pár százezernek kilenc millió közt csendességben élni: ez bizonyosan a milliók jóakaratától függ". Állításának igazolására megidézi Kölcsey a történelmet: „Dózsa vérengző tetteit..., a József császár alatti dolgokat Erdélyben. ..., a kolera évét". Mindezektől sem hóhérpallos, sem kqtél nem mentheti meg a nemességet, csak az, ha szabadságot és tulajdont ad a népnek.

152 149 Kónyi, I. 130—2. 150 K.Ö.M. II. 229—31. 151 Egy. tk. III. 221.; 1836. évi X. tc. 152 K.Ö.M. II. 152—63.