Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

TAKÁCS PÉTER: DEÁK ÉS KÖLCSEY LIBERALIZMUSA

az orvoslás? Statárium! Ezt űzik Szepesben és Zemplénben is. Mond meg, ez-e a mód a világot igazgatni a XIX. században. . ,"

106 Ugyanebben az időben ír Wesselényinek a riadásról, „mely június olta az országot keresztülfutotta. ..", s még leplezetlenebbül szól a parasztlázadástól való félelméről: „Kell-e a népet arra kényszeríteni — kérdezi —, hogy szorongásai miatt nekizuduljon; s magát az igazgatás ellen vétkessé tegye?"

107 Nemcsak leveleiből olvasható ki a félelem. Megyei beszédeiben még élesebben exponálja a kérdést. Az 1832-es szatmári tisztválasztáskor, részben a rendeket is figyelmeztetve, nem mulasztja el megemlíteni a „keleti veszélyes mirigyet" kísérő, a járványnál is „nagyobb rémületet", a „borzasztó lázadást", mely a „kétes jövendőt szorongató aggodalmak közt mutatá fel".

108 Borzadva szól a „kolera évéről" az országgyűlésen is, ahol a Dózsa-féle parasztlázadással állítja párhuzamba az 183l-es zendülést,

109 figyelmeztetve osztályos társait a jobbágykérdés megoldásának fontosságára. Ehhez hasonló aggodalom csendül ki az Országgyűlési Naplójából is.

110 Míg Kölcseyt végigkísérte a koleralázadás réme, Deák egyetlen Vörösmartyhoz írott levelében foglalkozott vele részletesebben. Mint Kölcsey, ő is kárhoztatja a céltalan és költséges zárlatot, s míg Kölcsey a kereset nélkül maradt szegények „felzúduló" indulatára figyelmeztet, addig Deák arról is számot ad, hogy a zárlattal kapcsolatos „számos költségeket.. . a nyomorult adózó nép... meg fizetni nem győzné". Ezért ítéli el Niczky János Vas megyei alispánt, aki hiúságból tartotta fenn a zárlatot, óriási költségbe verve a megyét, melyet „az adózó népnek kell... majd fizetni. . ." Eldicsekszik azzal is, hogy Zalában a kolera okozta költségeket a „múlt koronázási jutalom aránya szerint" a földesurak fizetik meg. Aki nem hajlandó fizetni, annak a nevét jegyzőkönyvbe iktatják, az utókor megítélésére bízva őket. Ezzel nem sértenek törvényt, és az adózó népen is segítenek, ez pedig „azon szent és változhatatlan igazságban gyökerezik, mellyet a' természet minden jobb embernek szívébe oltott," ... — állapítja meg —, majd áttér az országos politikai dolgokra. A várható országgyűlés sorsát szorosan összekapcsolja a koleralázadással: „egyesek a' Zempléni eseteken úgy megrémültek — írja —•, hogy most mindent elvállalnának, és többet is, mint erejök el bír, rettegést mutatnak, ... 's ez által még többet ártanak, mert félni lehet: hogy az ilyes rettegésekből arany várókat épít a' köznép, 's ha mind nem telyesedik a' mit óhajtott, (mind pedig egy ország Gyűlésen telyesedni nem fog) fegyvert ragad". Tisztában van Deák azzal, hogy „nagyobb erő" elnyomja majd a parasztfelkelést, de azzal is, hogy „sok ártatlan vérrel lesz a' csendesség megvásárolva". Lelkiismeretére hivatkozva, saját belső nyugalmáról tesz vallomást: „én itt Jobbágyaim közepében nevetem az ijesztgető híreket, mert. . . sohasem felejtettem el: hogy ők is ember társaim". A reformkori humanizmus szép megnyilvánulása ez a vallomás, egy olyan embertől, aki teljes életém Kölcsey Bártfayhoz, 1831. szept. 20. K.Ö.M. III. 396—9. 107 Kölcsey Wesselényihez, 1831. szept. K.Ö.M. III. 399—400. 108 Tisztválasztáskor, K.Ö.M. II. 60—3. 1U9 Az örökös megváltás tárgyában, K.Ö.M. II. 152—63. 110 Napló, 1833. márc. 5. K.Ö.M. II. 479.