Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

TAKÁCS PÉTER: DEÁK ÉS KÖLCSEY LIBERALIZMUSA

melési viszonyok térhódításának szükségszerű velejárója volt az ország gazdasági és politikai egységének a megteremtése, a feudális szétdaraboltság megszüntetése, amiért a magyar uralkodó osztály több-kevesebb következetességgel 1790-től megindította a harcot. A nemzetiségi politikai és kulturális küzdelmek viszont ezeket az „országegyesítő" törekvéseket gátolták a fokozatosan erősödő autonómia igényekkel. A nemzetiségek viszonylagos gazdasági elmaradottsága, különösén a szlovákok, ukránok és a románok lakta területek piactól való távolsága a kapitalista árutermelés kibontakozásának lassúbb ütemét tette csak lehetővé, s így a feudalizmus elmélyülő válsága is másként érezteti hatását ezeken a területeken. A felnövekvő, és a nemzetiségi mozgalmak élére álló értelmiségiek éppúgy „kitermelik" a maguk nacionalizmusát, mint a magyarok. S az ő nacionalizmusukban még több a „történelmi jogalapra" való hivatkozás, a múltbanézés, mint a magyarokéban. Ezek a „történelmi jogalapok" azonban az ellentétek szítására szolgáltak. A nemzetiségek viszonylagos elmaradottságának a következménye az is, hogy politikai küzdelmük során gyakran feudális jellegű privilégiumok megtartására vagy megszerzésére törekszenek. A horvátok például 1832/36-ban is, saját nyelvük használatának az elismertetése helyett, az országggyűlés és a törvényhozás latinnyelvűségének a megmaradása mellett szálltak síkra, a románok pedig 1790-től negyedik szabad nemzetté válásukért küzdenek Erdélyben, hogy csak néhányat említsünk azon követelések közül, melyek a liberalizmussal összeegyeztethetetlenek voltak. A magyarság és a nemzetiségek gazdasági, társadalmi helyzetéből fakadó törvényszerű ellentmondásokat tovább élezi az osztrák politikusoknak az a tudatos törekvése, hogy az egyes népeket, nemzetiségeket egymással szembeállítva őrizzék meg a birodalom egységét. Mindezek a tényezők komoly mértékben befolyásolták a polgári Magyarország megteremtésért folytatott reformkori küzdelmeket. Sajátos történelmi fejlődésünkből következett, hogy a polgárosodásért folytatott küzdelem keretei is speciálisak voltak Magyarországon. A kötelező megyei követutasítások lehetetlenné tették, hogy az azonos elveket valló politikusok pártokba tömörüljenek és egységesen lépjenek fel céljaink megvalósításáért. Az ország elmaradottsága, a tömegek műveletlensége, a sajtó hiánya és a cenzúra nagy mértékben fékezték a liberális elvek társadalmi hatékonyságának a kibontakozását. Sokszor a személyes barátkozások, egyéni levelezések, legjobb esetben a kormány által minden eszközzel gátolt törvényhatósági kapcsolatok voltak egyedül hivatva az elvek népszerűsítésére és a hasonló nézeteket vallók összefogására. Egyébként gyakran egyedül vagy a legszűkebb baráti körre támaszkodva kellett minden liberális politikusnak megvívnia a maga harcát mind a megyében, mind az országgyűlésen.

6 Ezért is emelkedtek ü A magyarországi liberalizmus sajátosságainak tanulmányozását mind az irodalomtörténet, mind a történettudomány régen felszínen tartja, összefoglaló mű azonban legutóbb Szekfű Gyulától jelent meg a kérdéskörrel kapcsolatban (Három nemzedék, Bp. 1933. 2. kiad.). Elengedhetetlenül fontos munkák a kérdéskör tanulmányozásával kapcsolatban: Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből, I—III. k. Bp. 1886. 3. kiad.; Takács Mária: Társadalmi állapotok és törekvések Magyarországon, 1830—1847. Bp. 1909.; Mályusz Elemér: A reformkor nemzedéke, Századok, 1926. 16—75.; a legújabban megjelent irodalomból: Egy.tk. III.; Fenyő István: Haza és tudomány, Bp. 1969.; Gergely András: Széchenyi eszmerendszerének kialakulása, Bp. 1972.