Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)
SÁNDOR PÁL: DEÁK ÉS A JOBBÁGYKÉRDÉS AZ 1832–36. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉSEN - IV.Deák úrbéri politikájának elemzéséhez - Ábránd és valóság; elmélet és praxis
a törvényhozás kisablakán bebújtatva, ismét a politikai szintéren tarthatja. A január 2-i kerületi ülésen azt javasolja az alsótáblának, hogy az elv feltétlenül „felírásba menjen". Javaslatának jogszerűségét az uralkodó elutasító leiratának szavaiba kapaszkodva támasztja alá. Arra hivatkozik ugyanis, hogy az uralkodó maga is elismerte: „alattvalóit önkény ne érje" 154 és hozzájárult, hogy ezt a kitételt a VII. tc. 5. paragrafusába iktassák. 155 Az elv védelmének ezt a lehetőségét Deák nem szalasztja el. Ekkor alkalmazza politikájában a régi törvények változatlan erejére való hivatkozás módszerét. Ezt mondja: „az ország rendéinek felírása és a királyi válasz egymással megegyeznek, tudjuk pedig, hogy amiben ezek megegyeznek, abból kell a törvénynek készülni . .. amiben az országos felírás és a királyi válasz egymással megegyeznek, hallgatással elmellőzni nem lehet, mert ez a törvénynek anyaga.. . 156 Deák — Bezerédy, Somsich és Pázmándy támogatásával — állhatatosan küzd a megbuktatott reform elvének védelméért és figyelmezteti ellenfeleit, hogy „a resolutio által is elfogadott princípiumot két kézzel nem megragadni a legnagyobb hiba lenne, s ellenkeznék is törvényhozási rendszerűnknek minden eddigi gyakorlatával." 157 Küzdelme ezúttal nem hiába való. Amikor szavazásra kerül a sor, indítványa 25 szavazattal 22 ellen győz. Így kerül a Deák kiharcolta elv rögzítése — némi huzavona után — a VII. tc. 5. paragrafusába. 158 Ábránd és valóság; elmélet és praxis Ábránd és valóság az élet elválhatatlan mostohatestvérei. Egymással vívott versengésükben végül mindig az utóbbié a győzelmi pálma. A jelentékeny egyéniségek, amíg hitük fűti őket, sziklatömböt mozdító erővel képesek küzdeni megálmodott nagy céljaik valóraváltásáért. Ha azonban álmuk nem találkozik az eleven élet valóságával, egyszeriben légüres térbe jutnak s hitük fogva tartott rabjaiként buknak el a könyörtelen hatalmi harc sodrában. Kölcseynek, a reformeszme hívő harcosának ez a tragikus végzet jut osztályrészül. 1835. február elején, visszautasítva az elveivel ellentétes, konzervatív szellemben áthangolt követi utasítását, már csak búcsúzni jön el az országgyűlésre. 159 154 Az uralkodó a reformot elutasította, de az elutasító leiratban a fenti kitételt alkalmazta. (Irományok III. k. 47. 1.) 155 Irományok III. k. 49. 1. 150 Az elv megfelelt a rendi országgyűlések gyakorlatának, amikor a törvények végleges szövegét az országgyűlés végén a kancellária országgyűlési bizottsága és az országgyűlés küldöttsége közös vitaülésen állapította meg azokból a részekből, amelyekből a felíratok és a válaszok során az országgyűlés és a király között megegyezés jött létre. 157 O. T. IV. k. 94—98. 1. 158 „A jobbágyok úgy összvesen mint külön külön, minden tekintetben, és így földes urai eránti viszonyaikban is, minden önkénytől mentek és vagyonaikra és személyeikre nézve, voltaképpen biztosítottak legyenek." (Irományok III. k. 324. l.,végül: 1836. évi X. tc. 5. paragrafusa. E tényre már Ferenczi is felhívta a figyelmet életrajzában. 130—140. 1. Korábbi munkánkban mi is utaltunk rá: Jobbágykérdés 135. 1.) ^Kölcsey Ferenc és Eötvös Mihály 1835. február 9-én köszönt le követi tisztéről. Kossuth Tudósításainak 11-i számát ez alkalomból gyászszegéllyel jelenteti meg. K. Búcsúbeszédére lásd: O. T. IV. k. 184—186. 1. Vesd még össze: Magyar szónokok... 330.1.
