Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)

SÁNDOR PÁL: DEÁK ÉS A JOBBÁGYKÉRDÉS AZ 1832–36. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉSEN - IV.Deák úrbéri politikájának elemzéséhez - A politikai hadművészet formái és formaváltásai

lyes következményeket honunkra?"

140 A törvények múltbeli változtatásaira való hivatkozásnak ez a módszere, amely eszmei tartalmát tekintve, a reformgondolatnak önmagát törvényes jogalappal megtámogatott múltbavetítése, Deák egyik leggyakoribb politikai fegyvere liberális elvei szolgálatában. Az 1833. augusztus 1-én e tárgyban már előadott programjától Deák, most „küldőitől elüttetve", némileg eltérni kényszerül. Korábbi felfogásának szellemében mégis a következő megkötéseket terjeszti elő. 1) „Az irtásokra telepített szállítványoktól az irtásokat elvenni ne lehessen". Tehát a töredéktelkes vagy zsellérsorsú írtásfalvak népének írtásbirtoklását az „eredetileg" odatelepült családok szaporodó maradékai esetében is biztosítani akarja. 2) Azok az egyes jobbágyok és zsellérek, akik telekfölddel nem rendelkeznek és egyedül csak irtásokból élnek, „azoktól meg ne fosztassanak". 3) Azok viszont, akik telekkel rendelkeznek és ezért „az írtások élelmökre nem elkerülhetetlenül szükségesek", azoktól az írtások már visszválthatók, „mivel itt semmi győzhetetlen főbb tekintet a tulajdonosi jussból származó szabad használhatás korlátozását nem parancsolja". 4) Ám ez utóbbi esetben a visszavétel módját mégis korlátozni akarja. Nevezetesen: a) az 1807-e előtti írtások esetén, az irtás maradjon, mindaddig a jobbágy birtokában, amíg a földesúr be nem bizonyítja, hogy az irtás úri hozzájárulás, illetve engedély nélkül történt. E feltétel a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jobbágy a nehezen bizonyítható eljárásig, még a telken kívüli és a megélhetésére „egyedül" nem szolgáló írtások esetében is birtokon belül maradna. Másrészt: b) „az 1807. utániakra nézve pedig a jobbágy tartozzék a földesúri megegyzést bebizonyítani, ha" — irtását — „ingyen elveszteni nem akarja."

141 Ez utóbbi javaslat pedig némileg megnehezíti — a törvényhozás bekapcsolásával — az említett írtások egyszerű földesúri elvételét.* Ezt a módszert variálva harcolt Deák a jobbágy birtokbirhatása érdekében is az 1833. évi szeptember 4-i országos, majd az 1834. évi június 4-i forró hangulatú kerületi ülésen is. Egyik esetben sem ő a kezdeményező, hanem a nógrádi Szentiványi, a reform ügyét mindig az elsők közt pártoló zempléni Dokus, melletük a 140 O. T. III. k. 510. 1. 141 Az egészre v. ö. :0. T. III. k. 508. 1. A 4. pontban jelzettekre az 1833. évi szeptember 26-i kerületi ülések anyagát: U. o. II. k.: 232. 1. A rendi szerkesztést módosító királyi leirat — az adóalap védelme okából — a jobbágyra előnyös megkötést tartalmaz, az említett 1807. évi időhatár megjelölésével. Az azt megelőzően irtott földeket ugyanis a földesúr nem vehette el a jobbágytól. Ezt sok követ sérelmezte is. (V. ö. például: Jegyzőkönyvek VIII. k. 426—427. 1.) Ugyanakkor azonban elvehetőnek mond minden olyan 1807 után keletkezett irtást, amely telki állományon kívüli és — megint a bizonytalan értelmű kifejezés: „eredetileg és egyedül" — nem a jobbágy élelmére szolgál. (Irományok. III. k. 34. 1.) Mivel a királyi módosítás szövege közelebb állt Deák felfogásához, mint az eredeti rendi szerkesztésé — a homályos jelentésű két szó kiiktatásával — inkább az uralkodó módosító indítványát támogatta. (O. T. III. k. 508—512. 1.) A módosítást azonban a többség elveti és lényegében megmarad az eredeti szerkesztés mellett. A törvénnyé vált végső szövegezésre lásd: az 1836. évi VI. tc 1. paragrafusának a—b. pontjait. *1807 után már több az olyan irtásijalvak száma, ahol az irtást írott vagy szóbeli szerződések biztosították a jobbágy számára. (V. ö. Deák véleményét; O. T. III. k. 514. 1.).