Tanulmányok Deák Ferencről - Zalai Gyűjtemény 5. (Zalaegerszeg, 1976.)
SÁNDOR PÁL: DEÁK ÉS A JOBBÁGYKÉRDÉS AZ 1832–36. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉSEN - III.Az úrbéri törvényalkotás kezdete: január 23—június 21. - A törvénytervezet vitája a liberális és a rendi oppozíció tükrében
Sem a rendi opponálókat, sem az ingadózókat nem támadja; inkább meggyőzni igyekszik őket a reform szükségességéről. Azt bizonyítgatja, hogy az adott esetben korántsem „új engedményről," hanem olyan „régi jog" visszaállításáról van szó, amely a jobbágyot mindig is megillette, ha a földesurak — a történelem folyamán — vissza is éltek ezzel. A törvényjavaslat ezt hivatott megszüntetni, és ezzel „8 százados eonstitutiónknak 8 százados igazságtalanságát" "enyhíteni. 88 A konzervatívok válasza azonban, az ősi nemesi alkotmány védelmének verbőcziánus szólamaitól zengve, egyre jobban felerősödik. A mozdulatlanság hívei a nemesi jogok változhatatlanságának elvét szegezik a reforormereknek, amitől a vita egyre inkább alkotmányjogi színezetet kap. A torontáli Hertelendy a „földesúri jurisdictio" eddigi hatalmának megrendülésétől tart — ezért utasítja el a reformtervezetet —-; a Vas megyei Széli Imre amiatt aggódik, hogy egész „alkotmányunknak tiszteletreméltó tölgye mellékhajtások által életerejétől megfosztatik;" 89 De la Motte pedig az „aristokratikai befolyásnak" gyengülésétől fél és inkább a „800 éves állandóság ereje" -be kíván kapaszkodni. A rendi opponálok Verbőczi I. könyve 9. titulusának 00 változatlan érvényére hivatkozva fognak össze a reformtervezet ellen, vagy igyekeznek az egész tárgyalást a rendszeres törvénykezési munkálatokra halaszatni, titkon remélve, hogy ott majd véglegesen el is temethetik. A rendi oppozíció alkotmányjogi érveit először a liptói Madocsányi kezdi — ellenkező előjelű jogi érvekkel — visszaverni, „előrebocsátván," hogy a vitatásba vett törvényjavallat nem új, hanem „az idő viszontagságai által elenyésztetteknek megújítása" 91 A tervezetet támadó Szélinek gúnyosan válaszolva mondja: a „több századokig tartott szárazság után" itt az idő, hogy „azon még egészen ki nem száradt tölgyet egy kis nedvvel felelevenítsük." A csípős szavú visszavágás azonban nem a legjobb eszköz az ellenfél meggyőzéséhez. Ellenállását inkább feltüzeli ahelyett, hogy lecsillapítaná. A tényekkel érvelő, higgadt beszéd célravezetőbb fegyvernek bizonyul, kivált,ha ezt olyan férfiú forgatja, aki a jogi ismeretek kifogyhatatlan tárházának birtokában van. Deák elérkezettnek látja az időt, hogy másodszor is szót kérjen és jogi ismereteit latba vetve — ezúttal más érvelési módszerrel — ismét védelmébe veszi a reform88 U. o. 473—474. 1. 89 U. o. 474—481. 1. 90 Az I. könyv 9. titulusa összegezi a nemesség alapvető jogait. Eszerint: nemes törvényes ítélet nélkül nem fogható el; egyedül a koronás királynak van alárendelve; birtokaival és jövedelmével szabadon rendelkezik és nem adózik. Köteles ellenben az ország védelmében harcolni; nemesi kiváltságainak megvédésében ellenállási joga van. A hadiszolgálatra való kedvetlenség jelei azonban a XVII. század közepétől megfigyelhetők. A nem adózás — nem hadakozás azután a XVIII. század harmincas éveitől szélesülő gyakorlattá kezd válni. Az 1802. évi országgyűlésen pedig a nemesség kimondja: „Csak azokat lehet katonaságra kötelezni, akik adózás alá vétethetnek." V. ö. erre Deák egyik híres beszédrészletét 1833. szeptember 4-én: „... hajdan korban a magyar nemesség egyedül maga teljesítette mind azt, amit teljesítenie legszebb, legszentebb kötelessége egy nemzetnek, a haza védelmét... Körülállásaink azonban sokat változtak azóta, és most vajon kinek folyik legtöbb <vére Magyarország védelméért?... bizonyosan azon 8 millió embernek, ki még fekvő tulajdont sem bírhatván, csak lakosa inkább a hazának, mint polgára". (O. T. II. k. 155. 1.) 91 Deák érvelésének megismétlése, de kevésbé taktikus formában. Beszédére lásd: U. o. 482. 1.
