Béli József: Az 1945-ös földreform végrehajtása Zala megyében - Zalai Gyűjtemény 4. (Zalaegerszeg, 1977)

Uradalmi bérlők és tisztségviselők igényei

hogy f. hó 17-én reggel 7 órára a felsőmajorban megjelenni szíveskedjenek, a visszamaradó 200 hold föld kijelölése végett." 5 A KFB azonban a felszólításra azzal válaszol a későbbi hetekben, hogy a bérlők tulajdonában levő állatokat és felszereléseket a földhöz jutottak kö­zött akarta felosztani." Majd augusztus 26-án ezt végre is hajtották. 2 lovat szerszámmal, 9 db szarvasmarhát, 2 db szekeret, 2 db ekét, 1 db boronát ki­osztott az igénylők között. A bérlők ugyanakkor volt 3 munkásuknak bérét, 200—200 pengőt nem fi­zették ki. Segítségükre a járási aljegyző sietett, aki maga is birtokos család sarja: .,Mivel Dobri Sándornak búzája nincs, de a földhözjutottak holdan­ként másfél mázsa búzával tartoznak Dobri Sándornak, felkérem, hogy a hat mázsa búzát hajtsa be a földhözjutottakon, hogy a három nincstelen család ga­bonához juthasson.'"' 1946-ban újabb támadást indítottak a volt bérlők. Erre alkalmat a kiala­kult politikai viszonyok nyújtottak. Panaszukat a kisgazdapárt országgyűlési képviselőjéhez is eljuttatták. Abból viszont kitűnt, hogy 1945-ben a földosztás elől menekítették az állatállományt. így szétosztották a parasztok között a sertéseket tartásra. A KFB erre az anyadisznók szaporulatát a földhözjutottak között osztotta szét, az anyakocát pedig annak adta, aki az állat eltartását an­nak idején Dobritól vállalta. A volt bérlőket nem is engedték be a faluba. írják, hogy ,, . . . azzal fe­nyeget bennünket a bizottság, hogy ha kimegyünk Szabarra, a politikai rend­őrséggel lefogat bennünket." 8 A Községi Földigénylő Bizottságot 1946-ban leváltották. Az új bizottság­tól várták igényeik teljesítését. A zalaegerszegi Megyei Tanács időközben meg­változtatta egyes határozatait a bérlők javára. Így visszaítélt a volt bérlőknek 3 pár lovat, 2 db csikót, 4 db tehenet, 3 db anyasertést, amit a KFB vissza is adott. A földosztó bizottság még 10 tehenet ígért 1946. májusában, de ezt nem teljesítette. Az 1946. december 10-i Megyei Tanács határozata még 3 tehén átadását írta elő. A KFB-ot megbízzák a tár­gyalással ebben az ügyben, de nem jelentek meg. 9 1946 decemberében a bérlők ügyvédjük útján a fenti döntés alapján már joggal elvárták, hogy földigényüket is elismerjék. Ilyen jellegű kérelemmel a Megyei Tanácshoz és a KFB-hoz fordult. Az új KFB elnöke nem adott vá­laszt, ezért sürgeti az ügyvéd az igény elismerését, hogy ,,... a mérnök úr ki­mérhesse ügyfeleim részére ... a földet." 10 Nagyrécsén dr. Ihrig birtokát Mühlleiter Kálmán zalasárszegi lakos bé­relte. Az úgynevezett szeszgyári bérgazdasághoz 500 kataszteri hold tartozott. 1947. október 12-én a köztársasági elnökhöz fordul panaszával, amely a követ­kező fő tényeket tartalmazza. Az 5600,1945. FM. sz. rendelet 17. §-a kimondja, hogy a földhözjutottak térítéssel tartoznak a volt bérlőnek, ha a bérlet 1945. október 15-e előtt szűnt 5 Uo. Bérlők levele a KFB-hoz. 1945. június 16. Zml. 6 Uo. 19Ф6. február 18-i levél. Zml. 7 Uo. Dervalits László pacsai járási aljegyző levele a KFB-hoz. 1945. október 24. Zml. 8 Uo. Dobri Sándor levele Magyar János országgyűlési képviselőhöz. 1946. február 18. Zml. 9 Uo. MT elnökének levele. 1946. december io. Zml. 10 Uo. Surányi Lajos ügyvéd levele a KFB-hoz. 1946. december 2. Zml.

Next

/
Thumbnails
Contents