Béli József: Az 1945-ös földreform végrehajtása Zala megyében - Zalai Gyűjtemény 4. (Zalaegerszeg, 1977)
Paraszt panaszok
A Földigénylő Bizottság levelének igazát támasztja alá a néhány héttel előbb írt Nemzeti Bizottság gyűlésének jegyzőkönyve, amely az újraosztás ellen lépett fel. ..Községünk nyugalma és a termelés folytonossága érdekében kérjük a Megyei Tanácsot, szíveskedjék oda hatni, hogy ilyen rágalomnak beillő állítások szűnjenek meg, mert leginkább olyanoktól kerül ki, akik azon időben még valamelyik sarokban várták a fasiszták esetleges visszajövetelét, földet nem is mertek igényelni, de most már látván, hogy a Demokrácia megszilárdul, és nem kerülnek bitófára a megszemélyesítői, most már ideje lesz ezeket valamilyen módon megsemmisíteni . . . ,,GS A hosszasabban idézett jegyzőkönyvek tanúsága sok esetben kisebb-nagyobb változtatással más községekre és a paraszt-panaszok egy részére szintén jellemző. Az említett adatokból látjuk, hogy a bizottság az első naptól funkciónált, sőt más község határából a saját lehetőségéhez képest háromszoros területet biztosított igényjogosultjainak. A bizottság a feladatkörét és az országos viszonyokat is jól ismerte. Tudta azt, hogy az állandó újraelosztás a gazdálkodást, a termelést teszi bizonytalanná. Pontosan látta azt is, hogy a paraszti differenciálódást egyszer, s mindenkorra megállítani, megszüntetni nem tudja. A halál és esküvő, a paraszti ügyeskedés és gazdálkodás évenként változtatja a község lakossága anyagi viszonyait és körülményeit. Más községekben is ez a helyzet. Ujabb föld már nincs. Osztani csak úgy lehet, ha a kiosztott földet másoktól veszik vissza. A hazatért hadifoglyokat sem várták mindenütt tartakékterülettel. Ha hagytak is számukra földet, az már 1945-ben is a kiosztott területnek csak kis töredékével ért fel. Az 1945-ös osztáskor még visszahúzódók, félénkek, vagy éppen az új világot ellenségesen szemlélők később annál erősebben követeltek juttatást, újrafelosztást és igazságtalanságról kiabáltak. Az emíltett bucsutai elégedetlenkedők összefogtak az oltárci elégedetlenekkel, és az állami erdőgazdaságnak meghagyott 40 hold illetményföldet támadták meg. „Sőt megtették azt, hogy Oltárc községben behatoltak a fuvargazdaság majorjába, ott levő igen szép csemete kertünket megtaposták, kerítést letépték, elözönlötték a konvenciós alkalmazottak kertéit azzal, hogy azt kimérik, és sok kárt okoztak. A fuvargazdaság lovai részére termelt őszi bükkönyre kijelentették, hogy azt ne merje senki bántani.A fellépők az UFOSZ nevében 1947. április 21-én az erdőgazdaság kérdéses 40 holdja szétosztásának engedélyezéséért a Megyei Földhivatalhoz fordultak. A választ nem várták meg, önkényesen felosztották a kért területet. Pakodról Németh Lajos szakképzett gazda az OFT-tól kért jogorvoslatot. Földet igényelt, de kérelmét a községi Földigénylő Bizottság nem teljesítette. Szüleinek volt 10 hold földje, és ehhez öten voltak testvérek. A továbbiakban azt írta, hogy nyilasok és nyilas érzelműek kaplak földet. A bejelentésében — mint annyi más bejelentésben és panaszban, megmaradt az általánosításoknál — nevet nem írt le állítása igazolására. 70 cs Uo. ND jegyzőkönyve. 1947. január Б. Zml. 69 Uo. Állami erdőgazdaság panasza a megyei UFOSZ-hoz. 1947.. április 30. Zml. 70 Németh Lajos panasza. OF—1945/7241—7291. Pakod. sz.