Lagzi István: Lengyel menekültek Zala megyében a második világháború idején - Zalai Gyűjtemény 3. (Zalaegerszeg, 1975.)

II. FEJEZET A ZALA MEGYEI LENGYEL KATONAI ÉS POLGÁRI MENEKÜLTTÁBOROK AZ 1939–41-es ÉVEKBEN

intervenciókra) derült ki, hogy Nagykanizsán egészen különleges „külpolitikailag veszélyes" események történtek. A lengyel katonai tábor tiszti kaszinójában 1939, december 23-án Gunde Géza honvéd alezredes, táborparancsnok engedélyével „lengyel" karácsony estet rendeztek. A kezdeményezés Kelemen bankigazgató nevéhez fűződött, aki december elején arra kérte Gunde alezredest: „... engedje meg, hogy a város összes keresztény jótékony egyesületének közbenjárásával a lengyeleknek karácsonyi ünnepélyt rendezzen, amelynek keretében a katonák között szeretet adományokat osztanának szét. Ezt a táborparancsnok megengedte és az ünnepély megrendezésével egy magyar és lengyel tisztekből álló bizottságot rendelt ki..." Az ünnepélyen Gunde alezredes, a helyi bankigazgató, a polgármester és felesége, valamint Szabó nyugalmazott járásbírósági elnök is megjelent. Gunde alezredes és Nagykanizsa polgármestere (Krátky) a lengyel tisztek előtt (előre megírt és lefordított) lengyel nyelvű beszédet mondtak, amelyben mindketten a lengyelek iránt érzett rokonszenvüknek adtak kifejezést. Gunde alezredes a lengyel himnusz kezdő sorával, a „Nincs még veszve Lengyelország" felkiáltással fejezte be beszédét.

16 Két nappal később, december 25-én ugyancsak „...Nagykanizsán a katolikus templomban egy— szlovák származású — magyar lelkész (Dr. Bohartsik Pál piarista kegyesrendi tanár) magyar és lengyel nyelven imát mondott. Ez alkalommal isten áldását kérte az idegen hatalom által elfoglalt Lengyelországra és az új (Franciaországban működő emigráns) lengyel kormányra, Sikorski tábornokkal az élén."

17 Nagykanizsán kívül még számtalan helységben jutott kifejezésre a lengyelbarát szimpátia. A felettes katonai parancsnokságok több fórumon szóvátették, hogy a lengyelekkel való bánásmódban lazaság és túlzott szimpátia tapasztalható. Első számú bizonyítékként Nagykanizsát említették, ahol a tüzérosztály parancsnoka (az I. világháborúban lengyel légionista volt) a lengyel katonai menekülteknek „tüntetően" nagy szabadságot engedélyezett. A jelentés szerint a lengyelek közül „.. .akik Jugoszláviába akartak szökni alig bünteti, a német területre szökni akarókat azonban keményen megbünteti."

18 A „hanyag" őrzés és ellenőrzés miatt — a jelentés szerint — „Egyes lengyel katonáknál még mindig fegyverek vannak; állítólag a 12. (lengyel) századnál még gépfegyvert is rejtegetnek."

19 A lengyel táborok életében az első válságot a H. M. azon rendelete okozta, amelyben kifejezett német kérésre kilátásba helyezték a német származású, vagy magukat németnek valló lengyel katonák hazatérésének az engedélyezését. A gondolat bizonyíthatóan a budapesti német követségen fogalmazódott meg. Az is kétségtelen, hogy a „hazatérés" egyúttal a táborok létszámcsökkentését is eredményezte, így a H. M. nagy nyilvánosságot adott a hazatérési gondolatnak, bár — mint később látni fogjuk — senkit sem kényszerítettek Magyarország elhagyására. A nagykanizsai táborban 1939 őszén hirdették ki a „hazatérési" lehetőséget. A tábor több mint kétezer fős létszámából először mindössze 90 fő vallotta magát németnek s sorsának jobbrafordulását remélve Németországba, valamint a Főkormányzóságba

20 való „hazatérésre" jelentkezett. Ekkor működésbe léptek a lengyel 16 HL. H. M. 1940. Eln. 21-21-3553-2840. 17 HL. H. M. 1940. Eln. 21—21 — 3553—2840; A budapesti német katonai attasé tiltakozó jegyzékéből tudjuk, hogy október 1-én és 8-án hasonló eset történt Hőgyészen is. VÖ.: HL. H. M. 1939-21-21-3107-57 419. 18 HL. H. M. 1939. Eln. 21-21-3553-67 078. 19 Uo. 20 Lengyelország hitleri megszállása után az ország északi, nyugati és délnyugati területeit „végleg" Németországhoz csatolták. A megmaradt területeken megalakították az ún. Lengyel Főkormányzóságot (Generálna Gubernia). A Főkormányzóság székhelyéül Krakkót jelölték ki.