Béres Katalin: Kulturális élet Zalaegerszegen 1920-1945 - Zalaegerszegi Füzetek 14. (Zalaegerszeg, 2015)

Képzőművészeti élet, kiállítások

tos kiállításáról korszakunkban nem tudunk, 1952-ben, a Zala megyei művészek tárlatán mutatta be alkotásait először.472 Hasonlóan visszafogott személyiségű alkotója volt a városnak Frimmel Gyula, aki 1935-ben költözött Tapolcáról Zalaegerszegre, a polgáriban, majd 1939-41 között a fó'gimnáziumban tanított. Fiatal éveiben az art deco világa is megérintette, Zalaegerszegen azonban már precízen kidolgozott, a részletekre is figyelmet fordító portrékat, csendéleteket, tájképeket festett, azonban ő sem mutatkozott be alkotásaival a zalaegerszegi közönség eló'tt. Alkalmanként Zala vármegye képzőművészei, vagy zalai témákat festő alkotók is bemutatták műveiket a városban. 1927 decemberé­ben például a kanizsai művészházaspár, Sass Brunner Ferenc473 és felesége, a - később Indiába költöző, és művészetét ott kiteljesítő - Farkas Böske474 tárlatát tekinthették meg az érdeklődők.475 Gőbel Árpád halálával ugyan „menedzser” nélkül maradt a helyi művészvilág, de a harmincas évek első felében is nyílt módja kiállítá­sokra a zalai és zalaegerszegi alkotóknak. 1932 karácsonyán a MANSZ rendezett tárlatot három zalai művésznek. Az elhunyt Gőbel Árpád iránti kegyeletből római tanulmányütjának képeit állították ki, mel­lette Léránt Zoltán és Vörös János kapott bemutatkozási lehetőséget. A zalaegerszegi születésű, az iparművészeti főiskolát betegsége miatt félbeszakító, s 1926-tól a városba visszatérő fiatal Léránt Zoltán476 472 http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kaposi_antal 473 Sass Brunner Ferenc (1882-1963) festőművész, Ferenczy Károly és Hollósy Simon tanítványa, 1908-ban festőiskolát nyitott Nagykanizsán. Életéről lásd: http://gocsejimuzeum.hu/zalai-muveszek-kislexikona/sass-brunner-ferenc 474 Sass Brunner Erzsébet (Farkas Erzsébet) (1889-1950) Festőművész. 1930-tól Indiában élt. Tájképeket és misztikus kompozíciókat festett. Képei nagy sikert arattak Japántól az Egyesült Államokig. Életéről lásd: http://gocsejimuzeum.hu/zalai-muveszek-kislexikona/sass-brunner-erzsebet 475 A Sass festőművészpár képtárlata Zalaegerszegen. Zalavármegye, 1927. dec. 4. 3. p. 476 Léránt Zoltán (1902-1936) festőművész. A jászapáti művésztelep tagja. 1926-tól sülyos betegsége miatt visszatért szülővárosába, de Zalaegerszegen nem volt meg számára „az érvényesülési tér.” Egy zalaegerszegi festőművész halálára. ZMU. 1936. máj. 26. 4. p. Életéről lásd: http://gocsejimuzeum.hu/ zalai-muveszek-kislexikona/lerant-zoltan 129

Next

/
Thumbnails
Contents