Cselenkó Borbála: Zalaegerszeg, a szombathelyi püspök uradalma 1777-1848 - Zalaegerszegi Füzetek 12. (Zalaegerszeg, 2011)

II. Egerszeg, a szombathelyi püspök uradalmi igazgatásának zalai központja

küldte Szombathelyre, amit a püspök a szombathelyi uradalom kész- pénzbevételét növelve ez utóbbi uradalom számadásaiban könyvel- tetett. Ez arra mutat, hogy a püspök-földesűr az uradalmait bár külön irányíttatta, azokat nem kezelte teljesen függetlenül egymástól. így az uradalmakból befolyó tiszta készpénzbevétel egy „nagy közös kasszába” vándorolt, amelyet azután a püspök saját számára, udvar­tartására, valamint uradalmainak és a szombathelyi egyházmegyének igény szerinti szükségleteire, kiadásaira fordított. Ezen kívül a három gazdaság között hierarchikus kapcsolat is fennállt: a novai gazdaságot az egerszegi tiszttartó felügyelte, a szombathelyi tiszttartó pedig al­kalmanként a püspök helyett, vagy ó't segítve járt el mind a novai, mind az egerszegi ügyekben. A mindennapi gazdálkodás is a három uradalom szoros együttműködését, a gazdálkodás összehangolását igényelte; nemcsak a novai gazdasággal volt az egerszegi uradalom állandó kapcsolatban, hanem a szombathelyivei is. Csak néhány példát említenék: ha Egerszegen a kocsmákban árult bor fogyatkozóban volt, az egerszegi tiszttartó gyakran a szombathelyi uradalmi pincéből kapott utánpótlást, vagy a püspök az egyházmegye némely bor­tizedeinek Egerszegre utalásával segítette ki az egerszegi uradalmat a borhiányból. Előfordult az is, hogy a püspök utasítására ha a novai uradalom sertéseit - amelyeket az egerszegi erdőkben makkoltattak - az egerszegi vásárban nem lehetett jó áron értékesíteni, akkor azokat a szombathelyi vásárba kellett felhajtani.4’ Egerszeg a püspök számára vármegyeszékhelyként is fontos volt, így nemcsak főpásztorként, hanem a mezőváros földesuraként is be­leszólhatott a megye irányításába. Személyesen, vagy képviselője révén részt vehetett, és részt is vett a megye közgyűlésein, ahol gyakran birtokait, javadalmait, ingatlanait érintő kérdések is eldőltek. Emiatt az uradalom nagy gondot fordította a megyegyűléseken való részvételre. Mivel azonban a püspök-földesűr csak ritkán tudott eze­ken személyesen megjelenni, ezért jelentéstételi kötelezettséggel a tiszttartó és az ügyész feladatai közé tartozott a képviselete. 43 43SzEK ős XXVII/alsó I. p. „B” 2. Szily levele Pintér Mátéhoz írt 1782. december 20-án. 25

Next

/
Thumbnails
Contents