Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)

Foki Ibolya: Simonfy Borbála kegyes és küzdelmes élete (1776–1840)

egy újonnan épített, díszesen faragott, a Szentháromságot megjelenítő szoborcsoportot hozzanak létre. A szoborra adakozás útján gyűjtötték össze a pénzt, s közben már a munkálatok is megkezdődtek. Eközben nem egyszer előfordult, hogy ki kellett fizetni a számlákat, de az alap kasszájában nem volt elég pénz. Jól illusztrálja Gothárd Jánosnak és feleségének, Borbála asszonynak az ügyhöz való hozzáállását, hogy ilyenkor nem egyszer a sajátjukhoz nyúltak, s abból pótolták ki a hiányzó összeget. Forrásaink Gothárd Jánost mindenütt a szoborállítás egyik fő szorgalmazójaként említik, aki nagyon sokat tett annak létrehozásáért. A szoborcsoport végül 1811-re készült el, s ma Zalaegerszegen, a Mária Magdolna plébániatemplom délnyugati sarkánál, a Mindszenty téren látható.

A mezőváros közösségének egészét szolgáló ügy érdekében tett több éves fáradozásukat tehát siker koronázta. Az efölött érzett örömüket azonban nemsokára beárnyékolta egy családi tragédia: 1814- ben elvesztették kicsiny gyermekeiket. Szomorúan írta Gothárd János, hogy „öregségemhez képest leendő gyermekeimhez már reménységem nincsen”.

Mindezek után Gothárd János már maga is készült a halálra. 1814-ben saját kezűleg írta meg végrendeletét, amelyben mindenét feleségére hagyta. 60 éves korában, 1821. február 25-én hunyta le örökre szemét.

Borbála asszony 45 évesen teljesen magára maradt. S nem volt elég a szeretett férj halála miatt elszenvedett csapás, rá másfél évre, az 1822. szeptember 24-én keletkezett tűzvészben leégett a háza, ami két évtizeden belül másodszor történt meg azon a telken. Borbálának tehát 46 évesen újra fedelet kellett teremtenie feje fölé. Hogyan tudta mindezt megtenni, és honnan származtak az ehhez szükséges anyagi források?

Ez utóbbit illetően minden jel arra mutat, hogy volt összegyűjtött készpénze, amit még férjével való együttes munkálkodásuk eredményeképpen takaríthattak meg. Ezt a készpénzt néhány berendezési tárggyal együtt valószínűleg sikerült megmenteni a tűzből, s ebből fedezhette kiadásait. Erre utal, hogy 1827. január 18-án már „most nemrégiben épített” kőházként említi a házát. (Négy év és négy hónap telt el a tűz óta, s már áll az épület.) Ugyanezen a napon számba veszi kint lévő pénzeit is, s kiderül, hogy az utóbbi években

63