Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)

Foki Ibolya: Simonfy Borbála kegyes és küzdelmes élete (1776–1840)

rengeteg embernek adott kölcsön kisebb-nagyobb összegeket. Volt, akinek azért, hogy ki tudja fizetni a lakbérét, másnak azért, hogy meg tudja munkáltatni szőlőjét, s volt, akit céhtaggá történt felvételekor segített ki.

Ügy véljük, mindezt nem tehette volna meg, ha - háza felépítése mellett - nincsenek tartalékai. Kint lévő pénzeit, amelyekből sok kamatra volt kiadva, természetesen igyekezett beszedni, de ilyenolyan címen nemcsak a tíízkárosultaknak, hanem többeknek is elengedte adósságát. Mások a házépítéskor vagy azután dolgoztak nála, s így törlesztették tartozásukat. О maga egyéb forrásokból próbált újból pénzt előteremteni: cipót sütött, és azt különböző helyeken árulta, valamint koszton és szálláson tartott egerszegi mesterembereknél tanuló ifjakat. Emellett házának más részét is kiadta árendába a megyei közgyűlésekre vidékről érkező nemeseknek.

Látható, hogy férje halála után sem állt meg körülötte az élet, aktívan töltötte annak minden percét. A sorozatos sorscsapások, gyermekeinek, majd társának elvesztése, házának leégése után mindig talpra tudott állni.

Az átélt nehézségek azonban egyre jobban megrendítették testi és lelki erejét, s mind többet betegeskedett. S ahogy életében szeretett maga körül mindent elrendezni, ugyanígy gondolt végső óráira és a túlvilági létre is.

Először 1827-ben, 51 évesen fogalmazta meg végrendeletét, amelyet azután még kétszer módosított. Világéletében istenfélő lévén, sok pénzt hagyott kegyes célokra: adott az egyházi fölöttes hatóságnak, a szombathelyi püspökségnek; hagyományozott szülei nyughelyére, a Szent Anna kápolnára; ezenkívül a plébániatemplomra, a szegényházra, a Szentháromság és Szent Flórián szobrok fenntartására. Külön adakozott az 1826. évi tűzvészkor a templomtoronyban tönkrement harang helyreállítására. Gondolt a fogházban lévő rabokra, a város szegényeire és a fogyatékosokra is.

A kegyes hagyományok sorából itt csak további kettőt emelünk ki: a csácsi szőlőhegyén 1831-ben felállított keresztet, amelynek ápolására, gondozására két évvel később külön alapítványt létesített, és az általa készíttetett halotti zászlót, amelynek egyik oldalán a haláltest volt ábrázolva kaszával, a másik oldalán Szent Borbála, a haldoklók patrónája.

64