Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században - Zalaegerszegi Füzetek 10. (Zalaegerszeg, 2010)

A Kanizsa ellen vetett végvidék a 17. század közepén

szegi katona.76 Minden bizonnyal a Kanizsa ellen vetett végvidék ala­csony őrséglétszámaival magyarázható, hogy a csapaterősítéseket le­hetőleg több végház helyőrségéből igyekeztek összeállítani.77 A rend­szerint egy-két tizedalja fegyveres kivonása így nem veszélyeztette a segítséget nyújtó végházak védhetőségét, ám jól jelezte Egerszeg igazgatási-utánpótlási központi szerepét. Hasonlóan terhes kötelezettséget rótt a Zala-parti vár katonaságára a postaszolgálat is. A németújvári várukban rezideáló főkapitányok­nak, a Batthyányaknak adresszált küldeményeket, beleértve a vice­generális magánleveleit is, Egerszegről első lépésre Körmendre to­vábbították. Emiatt egy adott időpontban nem ritkán 10-15 egerszegi fegyveres is az utakat rótta, tovább csökkentve a hadra fogható fegy­veresek számát.78 A negyedfélszáz várkatonának jelentős hányada azonban nem hivatalos kiküldetés, hanem ügyes-bajos dolgaik, első­sorban a mindennapi betevő biztosítása okán volt gyakran távol szol­gálati helyétől. A távollevők száma különösen a derekas mezei mun­kák, úgymint az aratás és a szüret idején lehetett különösen magas. Erre utal, hogy ez idő tájt olykor a Batthyányak 250 fős kerületi főka­pitányi kontingensét vagy magánkatonaságát kellett időlegesen Egerszegre vezényelni, ami már pusztán hírértéke okán is visszatartó erő volt a kanizsai török portyázók számára.79 A hirtelen létszámcsökkenések hátterében természetszerűleg harci veszteség is állhatott. Az 1633 és 1638 között naprakészen vezetett, mind a mai napig egyetlen ismert mustrajegyzék tanúsága szerint ebben az időszakban majd félszáz egerszegi katona vesztette életét szolgálat közben.80 A Zala-parti végvárat csak Kiskomárom előzte 76 MOL P 1314. A herceg Batthyány család lt. Missiles. No. 16366. Gombay János Batthyány Ádámhoz. Egerszeg, 1656. január 31.; No. 43176. Sibrik Pál Batthyány Ádámhoz. Egerszeg, 1636. szeptember 18. 77 MOL P 1314. A herceg Batthyány család lt. Missiles. No. 43176. Sibrik Pál Batthyány Ádámhoz. Egerszeg, 1636. szeptember 18.; Iványi B., 1960. 175. 78 MÓL P 1314. A herceg Batthyány család lt. Missiles. No. 49043. Térjék Miklós Batthyány Ádámhoz. Egerszeg, 1646. március 5. 79MOL P 1314. A herceg Batthyány család lt. Missiles. No. 49057. Térjék Miklós Batthyány Ádámhoz. Egerszeg, 1646. augusztus 18.; No. 49054. Térjék Miklós Batthyány Ádámhoz. Egerszeg, 1646. augusztus 9. 80 Kelenik, 1995' 45. 23

Next

/
Thumbnails
Contents