Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században - Zalaegerszegi Füzetek 10. (Zalaegerszeg, 2010)
A Kanizsa ellen vetett végvidék a 17. század közepén
meg e tekintetben, a veszteségük azonban csak abszolút számban jelentős. A végvidék többi, kevésbé jelentős végháza esetében jóval magasabb volt a keretlétszám és az emberveszteség százalékban kifejezett hányadosa.81 Egerszeg katonáinak többsége is a nyári és az őszi hónapokban veszítette életét. Ez az időszak részint a megélénkülő harci tevékenység, másfelől a mezei munkák miatt szedte áldozatait, de sokakat decemberben ragadott el a halál.82 Az Egerszeg esetében viszonylag alacsony halálozási ráta nehéz megközelíthetőségével, illetve nagy őrséglétszámával magyarázható. Okkal feltételezhető, hogy a török portyázók - kisebb létszámuk esetén - inkább megkerülni igyekeztek a népes Zala-parti végházat. A Kanizsa előterében fekvő, a magas katonalétszám ellenére relatíve alacsony veszteségarányt mutató Kiskomárom példája legalábbis erre enged következtetni.8' Tekintélyes helyőrsége és viszonylagos védettsége dacára olykor - feltehetően főként nagyobb szabású és létszámú török támadások esetén - kifejezetten Egerszeg volt a támadók célpontja. 1641 áprilisában az erődített város, az ún. hóstát nyolc házát is sikerült a támadóknak felgyújtaniuk. A veszteséglistán öt halott és kilenc sebesült mellett 68 rabbá esett személy is szerepelt.84 85 A rákövetkező évben 200 kanizsai török vetett csóvát a Zala-parti városra.88 Mind közül azonban az 1616. évi rajtaütés követelte a legnagyobb emberáldozatot, mikor is a kanizsai vilajet katonasága becslések szerint mintegy félezer egerszegi lakost ölt meg, illetve hurcolt magával.86 * A békeidőben végrehajtott kirívó támadás nagy visszhangot váltott ki. Az eset a felelősnek kikiáltott kanizsai beglerbég elmozdítását követően is hónapokig kiemelt helyen szerepelt a Habsburg-oszmán diplomá81 Kelenik, 1995. 17-19. 82 Kclenik, 1995. 16-17. 84 Kelenik, 1995. 19.; MOL P 1322. A herceg Batthyány család lt. Földesúri família. No. 987. 84 MOL P 1314. A herceg Batthyány család It. Missiles. No. 11297. Eördögh István Batthyány Ádámhoz. Egerszeg, 1641. április 30. 85 Keglevich, 1867. 244. 86 MOL P 1314. A herceg Batthyány család It. Missiles. No. 1454. Bakó Farkas valószínűleg Batthyány Ferenchez. Kiskomárom, 1616. július 10.; No. 1455. Bakó Farkas Batthyány Ferenchez. Kiskomárom, 1616. július 17. 24