Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században - Zalaegerszegi Füzetek 10. (Zalaegerszeg, 2010)

Okmánytár - Az egerszegi sereg folyamodványai

őfelségének hívei és kapitány urunknak engedelmesek voltunk, most is azok vagyunk s azok is akarunk lenni. Csakhogy Darabos urunk igen becstelenül bánik velünk, nem nézvén sem a régi vitéz öreg em­bereket, sem a tisztviselőket, hanem közönségesen akármi kicsiny dologért is beste lélek kurváz bennünket, az mely szitok nem vitéz embert illet, sőt ezen kívül oly gyalázatos szókkal is illet bennünket, melyet Nagyságodnak átallunk csak meg is írni. Nyilván lehet pedig Nagyságodnál is, hogy amennyire fizetésért, jobban a tisztességért és becsületért szolgálunk őfelségének. Könyörgünk azért Nagyságodnak, mint kegyelmes urunknak, hogy Nagyságod efféle dologról intse őke- gyelmét, hogy ezután azt őkegyelme se kövesse, sőt még azt is igen nehezteljék, hogy az Nagyságod nekünk írt levelét hírünk nélkül fel- szakasztván megolvasta őkegyelme s az után adta kezünkbe. Könyör­günk azért Nagyságodnak, mint kegyelmes urunknak, hogy Nagysá­god igazságunkat látván legyen pártunk fogó, mert Isten után Nagy­ságodban vagyon minden bizodalmunk. Ezek után Istennek ajánljuk Nagyságodat. Datum in praesidio Egerszeg, die 12. Április anno 1638. Nagyságodnak alázatos szolgái: egerszegi lovas és gyalog sereg. P.S. Gombai Benedek szóval bőségesebben meg tudja Nagysá­godnak mondani, Nagyságod meghívén szavát. MOL P1314. A herceg Batthyány család It. Missiles. No. 11151. (Eredeti) 3E Batthyány I. Ádámhoz, a Kanizsa ellen vetett végvidék főkapitányához Zalaegerszeg, 1638. május 7. Alázatos szolgálatunkat ajánljuk Nagyságodnak, mint nekünk jó kegyelmes urunknak. Az Úristen Nagyságotokat kívánsága szerint minden jóval meglássa. Kegyelmes urunk, kelleték Nagyságodat egész seregestül ilyen ügyünkben megtalálnunk. Egy szegény legény köztünk, őfelsége szol­129

Next

/
Thumbnails
Contents