Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században - Zalaegerszegi Füzetek 10. (Zalaegerszeg, 2010)

Egerszeg a megyeszékhellyé válás útján

A törökkori templombelsó're vonatkozó ismereteink lényegében az oltárokra szorítkoznak. A 16. század közepén három oltár egyidejű létezése igazolható, úgymint Keresztelő Szent János, Szent Miklós, illetve Péter és Pál apostolok tiszteletét hirdetó'ké, de számuk ennél bizonyára több volt.3"3 Mindháromnak külön altarista viselte gondját, ami alapot ad a feltevéshez, hogy az öt oltárigazgató mindegyike egy- egy oltár szolgálatára volt rendelve.323 324 A körülményes fogalmazás oka, hogy egy igazgató akár több oltárt is kiszolgálhatott, mint ahogy arra is van példa, hogy egy oltár gondozása több rektor munkáját is igénybe vette. ’25 Az oltárok minden bizonnyal még az 1526. évi mo­hácsi csatavesztés eló'tt kerültek a helyükre. Magánszemélyek mel­lett céheket - és amennyiben voltak - vallásos társulatokat gyanítha­tunk az adománytevó'ik között, e testületek ugyanis rendszerint plé­bániatemplomokban állíttatták fel oltáraikat.326 Péter és Pál apostol oltáráról tudjuk, hogy javadalmai közé tartozott egy Gógánhegyi szó'- ló' is.327 Az 1549. évi portajegyzék a plébános mellett egy papot is fel­tüntet a birtokosok között, akiben minden bizonnyal az egyik, jobban dotált oltárigazgatót kell látnunk.328 Az 1554. évi vizitálók a hiányos­ságok között említették, hogy a kegytárgyak nem voltak elzárva, de tó'lük tudjuk azt is, hogy a templomot és a sekrestyét helyteleníthető' módon ugyanazon kulcs nyitotta.329 Egerszeg a megyeszékhellyé válás útján E gerszeg a 17. század első' negyedében és utolsó évtizedében Zala vármegye közgyűléseit és ítéló'székét is befogadta, aminek dön­tő' szerepe volt abban, hogy a település elindult a megyeszékhellyé válás útján. Nagy Szülejmán szultán utolsó, Szigetvár és Gyula várai­323 ZML XII. 1. ZKHL No. 2186.; Uo. D. Prot. 212. 1565. 324 Uo. ETE, 1912. 458. 325 Mályusz, 2007. 140-151. 326 Pásztor, 2000.37. 327 ZML XII. 1. ZKHL D. Prot. 212. 1565. 328 Maksay, 1990. 945. 329 Pfeiffer, 1947. 36-37.; Tomisa, 2002. 36-37. 70

Next

/
Thumbnails
Contents