Káli Csaba: Zalaegerszeg az „ötvenes években” 1947-1956 - Zalaegerszegi Füzetek 9. (Zalaegerszeg, 2005)

Munkás hétköznapok – a helyi társadalom átalakulása

magyarázzák. Sőt, mindezektől függetlenül is a gyökértelenséget általános jelenségként említik. Ezt a sommás megállapítást azonban a források nem erősítik meg. Kétség kívül voltak olyanok, akik a városba kerülve nem tudták megtalálni a helyüket, nem tudták sorsukat integratív módon irányítani. A legtöbben azonban viszonylag hamar megtalálták a városban az új kapcsolódási pontokat, amelyben eleinte segítségükre volt az egy faluból érkezőit, vagy a rokonok közösségi „felügyelete”. Az új kapcsolatok, amelyek leginkább a munkahelyi és szomszédsági viszonyokból szövődtek előbb-utóbb gyengítették, esetleg feloldották a korábbi közösségeikkel tartott segítő, de azért „felügyeleti” jellegű kontaktust. A bevándoroltak gyökerei tehát nem szűntek meg, azokat magukkal vitték a falubelijeikkel és rokonaikkal való kapcsolataikban, életformájukban, amit hozzátranszformáltak a helyi - benne a hatalom által elvárt - viselkedésformákhoz.417

A kor embere számára ez az átalakulási folyamat természetesen nem volt átlátható, ők csak a maguk egyszerű, legtöbbször ösztönös eszközeikkel reagáltak az eseményekre. Ez egyaránt igaz volt a vezetőkre és vezetettekre. A város prominenseinek - a lakosságot is élénken foglalkoztató - kalandokban és fordulatokban gazdag erkölcsi életét már érintettük. A városba települt erőszakszervezetek (ÁVH, rendőrség, honvédség, határőrség) tagjai, az ideiglenesnek is alig nevezhető munkásszállások lakói igen komoly keresletet támasztottak a város - különösen az olcsóbb, kétes hírű - vendéglátóhelyei iránt. A szocializmusban is működőképesnek mutatkozó kereslet-kínálat törvényei alapján megszaporodtak az illegális zugkimérések. A botrányos részegség, és az annak hatása alatt elkövetett bűncselekmények egyre inkább hozzátartoztak a város (éjszakai) életéhez. Az állami ünnepektől kezdve a névnapokig bezáróan, nem egy esetben a munkahelyeken, hivatalokban tartott, dorbézolássá fajuló ünneplések és az ott megnyilvánuló kulturálatlanság teljesen aláásta a vezetők tekintélyét. A nyilvánosházba „fel nem vett”, majd azok 1950 utáni központilag elrendelt bezárása után onnan kiszorult „szolgáltatók” sem adták fel az „ipart”. Ezekben az években a Deák tér, valamint a va41' Vö. Horváth 2004. 52-76. p.

144