Káli Csaba: Zalaegerszeg az „ötvenes években” 1947-1956 - Zalaegerszegi Füzetek 9. (Zalaegerszeg, 2005)

A kisüzemek államosítása és átszervezése

ban lévő Hock János utcai Kamarás téglagyár neve I. sz., a mellette elhelyezkedő volt Eimer (a tulajdonos testvéreinek nyilas műltja miatt már korábban elkobzott) téglagyáré II. sz., míg az Alsóerdőn lévő Városi téglagyár neve III. sz. téglagyár lett. A Baki úton lévő Grün- baum-féle téglagyárat már nem indították be a háború után, telephelyét később különböző vállalatok raktározási célokra használták. Ha akkoriban nem is kapcsolódott ebbe a logikai sorba, de e helyütt kell megemlítenünk a gyantagyárat is. A Páterdomb alján, a vasút mellett még a háború idején épített, de teljesen el nem készült légvédelmi parancsnokság bunkerének jórészt földalatti építményeibe 1949 nyarán települt üzemet az EMERT (Erdei Melléktermék Értékesítő Vállalat) vette át. A gyár elsősorban a festékipar számára készített különféle értékes alapanyagokat.

A fentiekből jól érzékelhető az a törekvés, mely szerint legelőször az építőipart és annak vertikális ipari kapcsolatait szerették volna „biztos kézben tudni” az illetékesek, felkészülendő az első ötéves tervből fakadó - korábban már érintett - nagy volumenű építési munkálatokra.

1950 második felétől, különösen a városi tanács augusztus 15-i megalakulása után, megkezdődött a tanács által alapítandó és irányítandó vállalatok szervezése, amelynek kezdeti lépése legtöbbször a kiszemelt, kiindulási alapul szolgáló magáncégek államosítása volt. A tanácsok rendszerének hierarchikus felépítésével paralel, a vállalatirányítás rendszere sajátos tagoltságot mutatott. Ennek lényege, hogy a város területén működő vállalatok közül messze nem mindegyik tartozott a városi tanács felügyeletébe. A legjelentősebb, adott esetben az iparág egészén belül meghatározó szerepet játszó vállalatok, de nem egyszer ennél kisebb jelentőségűek is, közvetlenül az ágazati minisztérium irányítása alatt álltak. Zalaegerszegen ezek közé tartozott például a ruhagyár és a kőolaj-finomító. A vállalatok másik csoportja, amelyek tevékenységük vagy telephelyeik révén az egész

lása és önállósulása, ez azonban nem valósult meg. 1951-ben a hét legnagyobb üzem, köztük az egerszegiek is, az ÉM Zala megyei Téglagyári Egyesüléseként működött tovább, míg a többi a megyei tanács irányítása alá tartozó Zala megyei Bánya- és Építőanyagipari Egyesüléshez kerültek.

100