Kapiller Imre (szerk.): Wlassics Gyula és kora 1852-1937 - Zalaegerszegi Füzetek 8. (Zalaegerszeg, 2002)

Mezey Barna: Wlassics Gyula, a büntetőjog és a bűnvádi perjog professzora

lassan megváltozott. Ahogyan a figyelem fókuszából kikerült a polgárosodásért folytatott harc, úgy helyeződött át a hangsúly a társadalmi problémák indikálta kérdésekre. Immáron nem az volt a kérdés, hogy hogyan lehet megóvni a társadalmat, az emberi jogokat a monarchák despota hajlamaival, az abszolút államok büntető terrorjával szemben, hanem hogy hogyan orvosolhatók, illetőleg hogyan kezelhetők a polgári társadalom bajai, s mindebben mit lehet tenni büntetőjogi eszközökkel; hogyan alakíthatók és finomíthatók a büntetőjog intézményei a kriminalitás csökkentése érdekében. Az ezzel kapcsolatosan megfogalmazott álláspontok kristályosodtak ki a különféle ún. büntetőjogi iskolák kereteiben.

Wlassics Gyula büntetőjogi fellépése pedig már a reformirányzatok térnyerésének időszakára esik. Azon iskolák diadalútját szemlélhette közvetlen közelről, melyek választ kerestek a bűnözésnek a kiegyezést követő évtizedekben bekövetkező jellemző átstruktúrálódására. Megoldást a kibontakozó kapitalizmus, az iparosítás, az urbanizáció, a megváltozott társadalom újrarétegződése, az életmód gyökeres átalakulása kiváltotta új bűnözési szokásokra, a szervezett bűnözésre, az alvilágra az új, eddig ismeretlen bűncselekményi formákra, a nagyvárosi prostitúcióra, a gazdasági bűncselekményekre, a kiterjedt bűnözésre, a visszaesésre, a bűnt potenciálisan magában foglaló sajátos új életformákra.

A reformiskoláknak nevezett büntetőjogi irányzatok a gyógyírt az új jelenségekre és betegségekre nem a tett, hanem a tettes környékén keresték, a személyiség jelentőségét vizsgálták. A klasszikus büntetőjogi iskolának filozófiája szerint a garanciák legfőbbike a bűncselekmény központi elemmé avatása. Az ún. tettbüntetőjogi szemlélet elterelte a figyelmet az elkövetőről, (mely a rendi társadalomban egyben a rendi értékelés, a törvény előtti egyenlőség érvényesítésének lehetőségét adta meg a bíráknak) A személyes körülményeket (rendi állást, privilegizált státuszt) döntőnek tekintő szemlélettel szemben a klasszikus irányzat a tettre helyezte a hangsúlyt. A tettközpontúság háttérbe szorította a személyes körülményeket. Ez volt a biztosíték arra, hogy a törvény előtti egyenlőség csorbítatlanul megvalósulhasson, hogy a származási és kiváltságos körülményekre támaszkodó önkény végleg eltűnjék a büntetőjogból. A 19. század második felében azonban e koncepció már elégtelennek tűnt. A kriminalitás nagy ki65