Kapiller Imre (szerk.): Wlassics Gyula és kora 1852-1937 - Zalaegerszegi Füzetek 8. (Zalaegerszeg, 2002)

Kunics Zsuzsa: A Walssics család és Nagykanizsa

fia) vagy Zala megyei (Stridó, Varasd) horvát anyanyelvű tanuló is látogatta az alatta s fölötte lévő évfolyamokat. A kegyesrendiek által vezetett iskolában - Wlassics Gyula osztályában ugyan minden tanuló római katolikus valláséként van bejegyezve - ha nem is túl nagy számban (osztályonként 2-4 fő) zsidó vallásé diákok is tanultak.66

Az iskolát fennállásának első száz évében közel húszezer tanuló látogatta.67 A száz éves évforduló alkalmából 1865. november 5-én megtartott jubileumi ünnepségen az a megtiszteltetés érte a 4. osztályos Wlassics Gyulát, hogy a „Zöldfa” nagytermében összesereglett szépszámú vendégkoszorú előtt az iskola igazgatója, Könnye Alajos után ő szólhatott az ifjúság nevében. „Elénk és pompás beszédet tartott, s a jelenvoltak által hatalmasan megéljeneztetett.” - tudjuk meg a Zalai Közlöny híradásából.68

A nagykanizsai algimnázium után a budapesti piarista gimnáziumban folyatta tanulmányait. A szünidőket tölti csak a „kedves szülői házban”, illetve nagyszüleinél Nagyradán, kedvvel barangolja be pónilován Zalának ezt az egyik legszebb vidékét.69

Igen korán, pesti gimnazista korában írni kezd, de kortársaitól eltérően nem verseket, már ifjúként a politika, a társadalmi kérdések felé fordul. Első cikke 1868. március 7-én jelent meg Nagykanizsán, a Zala-Somogyi Közlöny címlapján Oláhfi Gyula álnéven „Sóhaj” címmel. Az írás előzménye, hogy 1868 februárjában - elsősorban az iparosok bizalmából - Halvax József, egy „józan, nyílteszíí” cipész lett a polgármester, aki ráadásul németajkú lévén, csak törve beszélte a magyar nyelvet. (Az állás betöltéséhez ebben az időben a „feddhetetlenségen” kívül az írni-olvasni tudás elegendő kvalifikáció volt.)70

E felett botránkozott meg aló éves ifjú, s fogalmazta meg felnőttkori hitvallását a hazaszeretetről, s a tudományok fontosságáról: „csupán a tudományos qualificatio az, mely kiemelheti az embert, emberrel a várost, várossal a nemzetet”...’’tudomány, művészet, iparlendület azok, melyek kiemelnek bennünket a sárból, hova mind önmagunk hibáiból, mind a balsors vaskeze által sújtva estünk.”71 Meglepően komoly, érett hang egy ilyen fiatal embertől. Bátorfi Lajos rövid szerkesztői megjegyzést fűz hozzá: „a szerzőben szép tehetség nyomai látszanak, s e téren sok szépet enged sejtetnünk. ...további czikkeinek is készséggel nyitunk lapunkban tért.”

47