Kapiller Imre (szerk.): Wlassics Gyula és kora 1852-1937 - Zalaegerszegi Füzetek 8. (Zalaegerszeg, 2002)

Béres Katalin: Wlassics Gyula miniszter és Zala vármegye kapcsolata 1895–1903

ségeit elhanyagolja, az Ön részére múlt évi 3368. Eln.sz. a. adott lap- szerkesztői engedélyt folyó év jnn. 15-én... visszavonta.” A levél kéz­hez vétele után Borbély táviratban fordult a miniszterhez, melyben fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett maga ellen, s kérte, hogy a vizs­gálat lefolytatásáig függessze fel az eltiltást.34 A lap, a feljelentők szándéka ellenére mégsem szűnt meg, a fő- szerkesztést Dr. Kele Antal ügyvéd vette át. Borbély eltiltása óriási felháborodást váltott ki Zalaegerszegen és az országos sajtóban is. A Zalaegerszegi Központi Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet el­nöksége Emlékiratban fordult a miniszterhez, amelyben nehezmé­nyezte, a „méltánytalan eljárást”, „mely szerint előzetes meghall­gatása s minden előzetes vizsgálat nélkül akarják eltávolítani azon laptól, melynek megteremtője, s mely lajj igazi védő paizsa a magyar­ságnak s a szövetkezeti intézménynek.”35Az országos ellenzéki lapok a miniszter elleni támadásra használták fel Borbély eltiltását. Meg­szólalt az ügyben a kolozsvári Ellenzék, az Esti Újság, a Hazánk, a Magyar Szó, az Alkotmány, stb. Cikkeik a csúsztatás eszközével is él­ve cenzúrával vádolták meg Wlassics Gyulát, kétségbe vonták „sokat emlegetett liberalizmusát”.56 Borbélyt kellemetlenül érintette a sze­mélye körül támadt országos vihar, Azt írta: „A volt szerkesztőre nem hat kellemesen, hogy az ő... ügyéből kifolyólag a lapok a minisztere ellen czikkeznek, mert világosan meg van győződve, hogy a minisz­teren kívül vannak azok az okok vagy ürügyek, melyek miatt az el­tiltó rendelet kiadatott. Hanem igen jól tenné a minister úr, ha az ő éleslátásával kikutatná az okokat és ürügyeket s igazságosságával megítélné a hajtóvadászatot.”'57 Néhány nap múlva a miniszter az el­tiltást visszavonta, a lapszerkesztést ideiglenesen, a fegyelmi vizsgá­lat lefolytatásáig engedélyezte Borbély Györgynek.38 A Zalaegerszegi Központi Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet elnöksége rendkí­vüli közgyűlésén Kaufmann Mátyás - a későbbi Czobor Mátyás pol­gármester-vármegyei aljegyző javaslatára üdvözlő táviratban köszön­te meg Wlassics Gyulának, hogy engedélyével „igazságszeretetének, a tárgyi igazság keresésének hathatós jelét adta.39 Végül az ügy meg­oldását két rövid hír jelezte a Magyar Pajzsban. Az egyik szerint a kul­tuszminiszter Sebők Samu főgimnáziumi tanárt a fogarasi gimnázium­hoz helyezte át,60 a másik arról tájékoztat, hogy a Magyar Paizs szer­105

Next

/
Thumbnails
Contents