Csomor Erzsébet: 1956 Zalaegerszegen - Zalaegerszegi Füzetek 7. (Zalaegerszeg, 2001)
A forradalom leverése
rendházában rendezkedtek be, miután az épületet a kiegészítő parancsnokságnak el kellett hagynia. Pék József a megszállás hónapjaira így emlékezett: „Érdekes dolog volt, hogy amikor engem elengedtek, a parancsnok [ti. az orosz városparancsnok] nem az akkori pártvezetés megyei vezetőivel tárgyalt, hanem mindig értem küldött tolmácsot és beszélgettünk a problémákról. A parancsnok nagyon kért, nyugtassuk meg a lakosságot, ők eddig senkihez nem nyúltak, akár milyen inzultus is érte őket. Akkor sem, amikor őt a kocsijával majdnem felborították. Egyszer megint hivatott és azt mondta: micsoda dolog, hogyan tudjon ő a katonáinak parancsolni, mikor a magyar lakosság buta dolgokat csinál. Rövidesen kiderült mire gondolt. Ősszel, akkortájt már kiforrtak a borok. Az alsóerdőnél mindig volt orosz járőr. Az mondja a parancsnok: jön az erdő felől szüretről az atyafi, a tarisznyájában ott van a bor, a pálinka, odakínálja az ellenőrzési ponton álló katonának: na továris igyunk. Hát kérem iszik. Mi lesz, ha Ierészegedik a katonája, ki tud ezért felelni! Értessük meg az emberekkel, ne csinálják, így nem tud felelni a katonáért! De a legsúlyosabb a következő volt. Egyszer megint hivat a parancsnok. Odaértem, leültünk, egy ideig hallgatunk. Könyökölt az asztalnál, egyszer csak azt mondja: arra kér, amit kérdezni fog arra őszintén válaszoljak. Mit akar ez kérdezni? - gondoltam magamban, majd a kérésre kéréssel válaszoltam, én is azt mondtam, ha valamit kérdezek, arra ő is őszintén válaszoljon. Mondta: tak, tak. Akkor tudtam meg, hogy ez azt jelenti igen. Ekkor a tolmács fordította, arra kíváncsi a parancsnok, az ő megszálló tevékenységéről hogy vélekedek én személy szerint, és hogy vélekedik a város lakossága, a magyarság. Kivert a víz, megígértem, hogy őszintén válaszolok. Vajon ha őszintén elmondom, újabb letartóztatás lesz? Hát gondoltam magamban lesz, ami lesz. Azt válaszoltam: én magam, személy szerint, meg valamennyien úgy gondolkodunk, hogy ami a Szovjetunió részéről velünk szemben történt az olyan elhibázott politikai lépés, amit nagyon meg fognak szenvedni a Szovjetunió vezetői, számunkra pedig egy olyan tragédia, amit talán sose fogunk kiheverni. Könyökölt az asztalon, kicsit gondolkozott, aztán maga elé mondta: tak, tak. Ó is így látta, hát akkor fellélegeztem. Hát ilyen rendes ember volt. Egyébként nagy szerencsénk, hogy egy ilyen ember volt a parancsnok."ш 78
