Csomor Erzsébet: 1956 Zalaegerszegen - Zalaegerszegi Füzetek 7. (Zalaegerszeg, 2001)
Zalaegerszeg az ötvenes években
naponta Budapestre utaztak. Ez év tavaszán a helyijáratú busz- forgalom is megindult a városban.1* Kezdetben egy busz közlekedett a vasútállomás és a Marx tér (ma Kazinczy tér) között, később a távolabbi részeket és a város környéket is bekapcsolták, megkönnyítve a vonzáskörzetből ingázó munkások bejárását. A helyijárat megindításával egyidőben a Kovács Károly térről - köz- tisztasági és egészségügyi szabályokra hivatkozva - kitiltották a fogatolt - szarvasmarha- és lófogatú - járműveket. Az ötvenes évek torzult gazdaságpolitikájának következtében - a termelés erőltetett növelésének időszakában - az infrastrukturális beruházások Zalaegerszegen is alacsonyak voltak. A létszámemelkedés nem járt együtt a városi lét tényleges jellemzőinek fejlődésével. A munkahelyek számának gyors növekedése meghaladta a lakásférőhelyek számát, a lakásviszonyok ebben az évtizedben rosszabbak voltak az országos átlagnál. A háborús események következtében a polgármester-helyettes jelentése szerint 81 lakás vált lakhatatlanná, 243 szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket.19 A magánlakás-építkezés a háború utáni években szinte teljesen leállt, csak a megrongálódott házakat igyekeztek helyreállítani. Mindehhez hozzájárult, hogy a meglévő lakásállományból a természetes elhasználódás következtében évente átlag 30 vált lakhatatlanná. Az évtized elején Zalaegerszeg lakóházainak 15-20%-a elavult, nedves, düledezőfélben lévő épület volt, a nagycsaládosok zsúfoltan éltek, 21 család élt veszélyes létesítményben.20 „A honvédség idetelepítése előtt is nagyon súlyos lakásproblémák voltak a városban. A háború után rengeteg ember maradt itt, akik Erdélyből és máshonnan menekültek. Iszonyú körülmények között éltek, de a régi lakók is, mert a menekülteket el kellett helyezni. Volt olyan eset, ahol az eredeti háztulajdonoshoz még két családot telepítettek”21 - tudjuk meg Pék József visszaemlékezéséből. A Ruhagyár létesítésével tömeges építkezés is beindulhatott, és jelentős előrelépésnek számított a hároméves terv keretében állami beruházással megépült „pontház” 1951 őszi átadása, azonban a szociális problémák továbbra is megoldatlanok maradtak. A város- központban sok lakást alakítottak át a felduzzasztott ügyvitel céljaira, és az 1951-es „tervév” lakásépítési koncepciója szerint22 is a városban dolgozó munkáskáderek, a honvédség és karhatalmi ala11
