Csomor Erzsébet: 1956 Zalaegerszegen - Zalaegerszegi Füzetek 7. (Zalaegerszeg, 2001)
Zalaegerszeg az ötvenes években
kulatok családtagjai"3, az újonnan alakult vállalatok dolgozói, valamint a környező falvakból bevándoroltak részére kellett elsősorban lakást biztosítani.24 Ezekben az években — az előbb említettek következtében - a lakáshiány olyan méreteket öltött, hogy azokat, akiket foglalkozásuk nem kötött a városhoz, - nyugdíjasok,'1 ellenségesnek tartott korábbi vezetők26 - és „akiknek a megyeszékhelyen tartózkodása nem volt feltétlenül indokolt”, a kommunista vezetés kitelepítette a környező falvakba. A megyéből, elsősorban a Jugoszláviával határos településeken élő, kóláknak nyilvánított, vagy a „népi demokrácia” számára „veszélyes” családokat alföldi kényszerlakhelyekre telepítették. 1945 és 1954 között Zalaegerszegen 131, 1956-ig mindössze 364 lakás épült.'7 A lakásínség okozta feszültséget tovább növelte a meglévő otthonok szűkös alapterülete, a komfort hiánya; fürdőszobával mindössze 15%-uk rendelkezett. Ezen a helyzeten próbált enyhíteni a Jákum utcai tisztasági kádfürdő, ahol négy fürdőszoba állt a lakosság rendelkezésére, azonban a fürdő higiéniai állapota nem felelt meg a közegészségügyi követelményeknek. A kereskedelem államosítása következtében akadozó közellátás, az áruhiány miatti állandó sorbaállás,28 majd az alapvető fogyasztási cikkekre 1951 elején bevezetett jegyrendszer,21 - ami az egész ország területén meghatározta a dolgozók havi fejadagját - tovább csökkentette a lakosság amúgy is alacsony életszínvonalát. A várost 17 körzetre osztották, és hangos híradón keresztül értesítették a körzetek lakóit a jegyek kiosztásáról.30 Magasabb kvótája volt a nehéz fizikai munkát végzőknek és a vezető beosztásúak- nak, s mint a Megyei Tanács Kereskedelmi Osztályának 1951 augusztusában a város vezetéséhez küldött átiratából kitűnik, kivételezett helyzetben voltak a fegyveres testületek tagjai is, mert eszerint „sertéshúst további intézkedésig csak a honvédségnek és az Államvédelmi Hatóság részére lehet kiadni”.31 Pék József, a városi tanács akkori titkára az élelmiszerhiányról jellemző eset mesélt: „Az ötvenes évek elején súlyos ellátási problémák voltak a városban. Egy alkalommal a piacról összesereglett asszonynép özönlött át a tanácsháza elé. Hangosan kiáltoztak, baj van, az üzletekben nincs zsír. Mondtam, engedjék be őket, majd megpróbálom csitítani a hangzavart, de bent az épületben is kia12
