Csomor Erzsébet: 1956 Zalaegerszegen - Zalaegerszegi Füzetek 7. (Zalaegerszeg, 2001)
Zalaegerszeg az ötvenes években
Zalaegerszegen 1951-ben 143 kuláknak bélyegzett gazdát tartottak nyilván, akikről a kor pártretorikájának megfelelően, a Városi Tanács júniusi vb ülésének jegyzőkönyvében a következőket olvashatjuk: „minden munkát jól elvégeztek, nem mintha sztahanovista kulákok akarnának lenni, hanem érzik, hogy közel vannak a tűzhöz, és hamar megégetik magukat.”7 A politikai intézményrendszer gyökeres átalakulása az 1947-es „kékcédulás” választások után következett be. Az 1945-ös választásokon a megyeszékhelyen második helyet szerzett SZDP, és az utolsó előtti helyre szorult MKP egyesítése Zalaegerszegen 1948. május 12-én történt meg, majd alig három hét múlva a hónap utolsó napján a két párt megyei bizottsága egybeolvasztásával megalakult a Magyar Dolgozók Pártja Zala Megyei Bizottsága.x Az 1945-ös választásokon Zala megyében és a megyeszékhelyen is fölényes győzelmet szerzett FKgP 1948-ban az MKP által sikeresen ellehetetlenített pártok sorsára jutott, 1949 elején a Demokrata Néppárt megszűnése következett be. A kommunisták a hatalom kizárólagos birtokosai lettek. Az „új társadalom” felépítését a korábbi berendezkedés teljes tagadásával képzelték el. 1950-ben a Szovjetunió tanácsainak mintájára megalakultak a tanácsok, melyek „a régi imperialista közigazgatási rendszert formailag végleg megszüntették, és lehetővé tették, hogy a nép intézze ügyeit”. Az iskolázott tisztviselők helyébe a politikai megbízhatóság kritériumai alapján kiválogatott káderek kerültek. 1949-ben, még a tanácsválasztások előtt Mikula Szigfrid polgármestert - amint azt az alispán jelentéséből megtudjuk - az MDP álláspontjának megfelelően „paraszt származású, gyári munkásnő (Siklósi Mihályné) váltotta fel a polgármesteri székben, aki munkájával már eddig is eredményesen befolyásolta a városi dolgozók viszonyát a munkához, a munkafegyelemhez.”"1 Az üresedésben lévő fogalmazói állást egy téglagyári munkásfiatal, Szabó László töltötte be, akiről az alispán a korabeli propagandisztikus hangnemben a következőket jelentette: „lendületes munkájával és közvetlen, demokratikus magatartásával úgy a közönséggel, mint kartársaival megszerettette magát”.11 A megváltozott helyzetben a város vezetésének olyan, további munkáskáderekre volt szüksége, akik az „új szellemű”, „bürokrácia mentes” hivatali gé9
