Foki Ibolya: Zalaegerszeg 1850-1860. - A város igazgatási szervezete és tisztviselői az abszolutizmus idején - Zalaegerszegi Füzetek 6. (Zalaegerszeg, 2000)

A katonai kormányzat időszaka 1849–1850 - A tanácsbeliek

ros kapcsolatban állt a tanáccsal és a tapasztalt rendellenességeket, kihágásokat, ügyes-bajos dolgokat azonnal jelentette. Már az 1849. december 31-én kinevezett ideiglenes tisztikar fontosnak tartotta a fertálymesteri tisztség megerősítését, s a fertálymesterek teendőinek szabályozását. Az 1850. február 19-i tanácsülésen kijelentették, hogy na városnak az előbbi mód szerint négy részre lett felosztása utóbbra is meghagyatván, minden városnegyedben két-két fertálymester neveztetik." A fertályok a következők voltak: újvárosi, váraljai, ólai és fehérképi fertály. (Az újvárosit a mai Mártírok útja környéke, a váral­jait a mai Várkör és környéke, az ólait az akkori Óla község felé eső városrész, vagyis a mai Rákóczi utca környéke, a fehérképit a mai Kossuth utca és Csány László szobor környéke képezte.) Fertály­mestereknek ugyanezen tanácsülésben az újvárosi fertályba Kovács Jánost és Baksa Adámot, a váraljai fertályba Bencze Lászlót és Berger Benedeket, az ólai fertályba Sreiner Józsefet és Strobol Jánost, a fehérképi fertályba Baján Józsefet és Goldfinger Balázst nevezték ki. A tanács kötelességükké tette, hogy vizsgálják meg a város összes házát és állapítsák meg, hogy nincsenek-e engedély nélküli ott tar­tózkodók. Ha ilyeneket találtak, azt a tanács tudomására kellett hoz­ni, s további sorsukról ezen testület döntött. Ezután pontosan össze kellett írni az egyes városnegyedek lakosait, a fertálybíráknak pedig vigyázniuk kellett arra, hogy újabb betelepülések a tanács engedélye nélkül ne történjenek. Aki letelepülési engedély nélküli idegeneket befogadott, azt megbüntették. A büntetéspénz egyharmadát az illető fertálymester kapta, a többi a város kasszájába vándorolt. A fertály­mesterek egyúttal az ún. korombírói tisztséget is ellátták. Erre a folytonos tűzveszély miatt rendkívül nagy szükség volt. A tanács kimondta, hogy ezen minőségükben "különösen felügyelendenek arra is, hogy a régebben fennálló tilalom ellenére a városban udvaron vagy kertben szénát, szalmát senki ne tartson, kendert ne szárogas- son, átoÍjában minden gyúlékony anyagok a házhoz nagyobb meny- nyiségben öszve ne halmoztassanak. Padlásra is szénát és szalmát legfeljebb egy-egy hétre valót lészen szabad felrakni." A vasár- és ünnepnapok "illő és szigorú megtartásá"-nak ellenőrzése szintén az 6 feladatukat képezte. Meg kellett akadályozniuk a házankénti ké­regetést, a kéregetőket pedig ki kellett utasítaniuk a városból. Fi­gyelemmel kísérték az utak, hidak, kutak állapotát, az utcák tisz­taságát, s ugyancsak tűzvédelmi okok miatt állandóan szemmel tar­19

Next

/
Thumbnails
Contents