Az antiszemitizmus alakváltozatai (Zalaegerszeg, 2005)

Ormos Mária: Az antiszemitizmus alakváltozatai a XX. században

dókkal kapcsolatban hozott intézkedések — befogadások, engedmények vagy éppen korlátozások és üldözések — a legtarkább össze-visszaságban érvényesültek, és azokat elsősorban a pillanatnyi hatalmi érdekek, elgondolások, illetve néhány esetben vallási fanatizmusok szabták meg.

Az „internacionalizálódást” elősegítette a zsidók történetének másik sajátossága: vallásuk egyedisége, ami eleve megkülönböztető erővel bírt, miközben alátámasztotta a fennmaradást is. Bár a zsidók által kialakított egy-isten hit alapjává vált mind az iszlámnak, mind a kereszténységnek, mégis mindkettőtől különbözött, és a zsidók — bárhol jelentek is meg a világban — e különbséghez elszántan ragaszkodtak. Ez egyfelől lehetővé tette, hogy minden hányattatás ellenére megőrizzék identitásukat, másfelől viszont állandóan kiszolgáltatta őket a mássággal szemben ösztönösen felszínre törő ellenszenvnek. Annál is inkább, mert sajátosságaikat — akarva-akaratlan — a tipikus foglalkozásoktól kezdve a ruházkodáson át a napi szokásokig és az étkezési kultúráig ugyancsak féltékenyen őrizték. A látens nemzetköziesedés tehát már a népi ellenszenv ősi világában megtörtént, amennyiben a zsidókról nagyjából ugyanúgy vélekedtek Európa valamennyi országában, ahol csak nagyobb számban megtelepedtek, a babonákat és előítéleket a városoknál sokkal jobban őrző falvakban, kis településeken is, miként Közép- és Kelet-Európábán többnyire történt. A zsidókat ért vádak, a förtelmes bűneikről terjedő történetek pedig úgy hasonlítottak egymásra, mint egyik tojás a másikra, és az ilyesfajta rémmesék megérték — Magyarországon is — a XX. századot.

A zsidók iránti bizalmatlanság vagy egyenesen gyűlölet tehát, amit majd csak a 19. század vége felé kezdtek antiszemitizmusnak nevezni, már hosszú történetet tudhatott maga mögött, amikor a fajkérdés, a fajok vizsgálata és ezzel együtt az a valami, amit fajelméletnek nevezhetünk, egyáltalán megjelent a 18. század második felében. Ennek eleinte semmi köze nem volt a zsidókhoz. A megszületőben lévő biológia tudorai, majd nyomukban nyelvészek, geográfusok, filozófusok és esztéták először a nem régiben „felfedezett”, az európaiaktól látványosan különböző emberek fajtáit, mint ők mondták: fajait kezdték vizsgálni, majd osztályozni egy általuk önkényesen kialakított hierarchia keretébe helyezve. Mindenképpen el akarták határolni magukat az afrikai népektől, az amerikai indiánoktól, de ekkor már a távol-keleti sárga népektől is. Ennek hála vették fel az európaiak az ideálisnak tekintett görög-római atléták alakját, egyenes arcélét, koponyához tapadó füleit, majd később, már

8