Az antiszemitizmus alakváltozatai (Zalaegerszeg, 2005)
Kende Tamás: Vérvádak a kelet-európai antiszemitizmus szellemtörténetében. Historiográfiai megközelítés
kell keressük. Csehország, teljesen jogosan, a két világháború közötti korszakban a közép-európai zsidóság számára a béke és a tolerancia szigetének tűnt. Az ebben a korszakban létrehozott cseh történeti mítosz szerint ez a liberális tolerancia a cseh nemzet sajátsága volt a függetlenség elnverését megelőző időkben is. Ezt a visszamenőleges igazolást a cseh történelem a zsidó történetírástól is megkapta, cserébe a két évtizedes toleranciáért, nyugalomért. Ebben az esetben valamiféle öntudatlan, cseh-zsidó történeti megegyezést kell feltételeznünk. Ezért hiányzik, vagy alig szerepel a vérvád a csehországi zsidókról szóló történeti összefoglalókból.24 24 Wlaschek, Rudolf M.: Juden in Böhmen. München, 1990. 56.; McCagg, William, O.: Zsidósága Habsburg Birodalomban, 1670-1918. (ford. Boris János) Budapest, 1992. 137.; Jellemző egy 1968-ban megjelent reprezentatív, évfordulós kétkötetes cseh-zsidó történeti tanulmánykötet két vonatkozó tanulmánya is ebből a szempontból. Kohn, Hans: Before 1918 in the Historic Land. In: The Jews of Chechoslovakia. Historical Studies and Surveys, vol. 1. Philadelphia-New York, 1968. 17. A fenti művekben egy-egy mondat erejéig jelzik a polnai vérvádeset megtörténtét, ám nyilvánvaló módon átsiklanak a szerzők fölötte, mivel nem illeszkedik koncepciójukba. Ugyanebben a kötetben eg)’ másik, az érintett korszakot tárgyaló tanulmányban egyetlen szó sem esik a vérvádesetekről. Kestenberg-Gladstein, Ruth: The Jews between Czchs and Germans in the Historic Lands, 1848-1918. Uo. 21-71.; A jelenleg rendelkezésre álló legnagyobb szabású cseh politikatörténeti összefoglaló műben, amely az 1848-1918 közötti korszakot dolgozza fel aprólékos részletességgel, nem jutott hely sem a polnai vérvádnak, sem az ezt megelőző vérvádhisztériáknak és a kilencvenes évek csehországi antiszemita megmozdulásainak sem. Urban, Otto: Ceská spolecnost 1848-1918. Praha, 1982.; A fenti szempontból anatómiainak tekinthetjük Jacob Katz halhatatlan antiszemitizmustörténeti monográfiáját. Katz könyve, melv „az előítélettől a népirtásig” fedi fel az Auschwitzhoz vezető közép- és nyugat-európai antiszemitizmus síkjait, kimerítő részletességgel tárgyalja a XIX. század végének magyar politikai antiszemitizmusát, s ebben az összefüggésben a tiszaeszlári vérvádat is. Am ugvanebből a „fejlődéstörténetből” — sajátos módon — kimaradtak az analóg cseh, csehországi jelenségek és vérvádesetek. ld.: Katz 1980. 223-291. Az antiszemitizmus szelleme történetének — szellemtörténetének. — szempontjából irrelevánsnak tűnnek a századvég — gyakran véres, halálos áldozatokat is követelő — csehországi zsidóellenes megmozdulásai, pogromjai és vérvádesetei. Erre utal Lindemann 1991- es könyve is, amely a három nagy századfordukls antiszemita affér (Dreyfus-, Beilisz-, Frank-ügy) történeti előzményeként több oldalon ismerteti - egyebek mellett — a tiszaeszlári vérvádat, ám ő sem említi a korszak egyetlen, jogerős bírói ítélettel végződött zsidóellenes vérvádperét, a csehországi polnai ügyet. Lindemann, Albert S.: The Jew Accused. Three Anti-Semitic Affairs (Dreyfuss, Beilis, Trank) 1894-1915. Cambridge University Press, Cambridge etc., 1991. 40-56. Ennek is nyilvánvalóan az az oka, hogy az általa is használt történeti — kategórizációs — hagyományba nem illeszthető bele a virulens, modern, csehországi vérvád. 55
