Az antiszemitizmus alakváltozatai (Zalaegerszeg, 2005)

Kende Tamás: Vérvádak a kelet-európai antiszemitizmus szellemtörténetében. Historiográfiai megközelítés

ban megjelent »A Talmud« című cikk ezt sugalló kitételeitől kezdve a legostobább rágalmakig, a bambán rosszindulatú célozgatásokon keresztül a nyílt gyanúsítgatásokig.”21

A szerző itt még csak feltételezi, hogy a magyar antiszemita politikusoknak milyen égető szükségük lehetett egy vérvádesetre, ám a következő oldalon tényként kezeli azt a feltételezést, hogy e politikusok tevékenységének következménye volt a tiszaeszlári vérvádeset kitörése.

„Felvirradt az antiszemiták napja. A tiszaeszlári esetet, mint rettenetes tűzcsóvát hordozták körül az országban. Felelevenítették a vérvádat, a középkori babonás, misztikus elképzelést, amely az évszázadok során számtalan áldozatot szedett a gyanúsítottak köréből. (...) Az ösztönös félelmet, idegenkedést, ellenséges érzületet, babonás tudatlanságot használták fel az izgatok...”22

Idézett szerzőnk tehát kritikátlanul átvette a tiszaeszlári per egyik ügyvédje, Eötvös Károly által keltett hagyományt, amely szerint az adott eset kizárólag a születő antiszemita politikai mozgalom vezetői kártékony tevékenységének az eredménye.

Hogy a zsidó emancipáció előrehaladása, az állami „zsidópolitika” és a vérvádesetek kitöréseinek gyakorisága között nem feltétlen az ösz- szefüggés Oroszország példája lehet bizonyíték. A reformcár II. Sándor uralkodása alatt számos zsidóellenes vérvádesetet jegyeztek fel, míg a hagyományosan zsidófalónak tartott III. Sándor alatt egyetlen vérvádas per zajlott, az is egy vjatkai udmurt közösség tagjai ellen.

Az oroszországihoz képest összehasonlíthatatlanul kedvezőbb gazdasági, társadalmi és politikai környezetben éltek a közép-kelet-európai zsidók az Osztrák-Magyar Monarchia területén. A közép-kelet-európai zsidóság a XIX. század végére sosem látott szabadságot élvezett az élet minden területén. Az 1867-et követő időszakot tartja a régió zsidóságának kollektív emlékezete a közép-európai aranykornak.

Mindezek ellenére a XIX. század végén Közép-Kelet-Európában több vérvádperre került sor, mint a megelőző évszázadokban, amikor a zsidóságot korlátozó törvények és megkülönböztetések sújtottak. A modern történettudomány a modernizáció és polgárosodás kifejezéseket használja kulcsszavakként az 1867-et követő korszak közép-kelet-euró21 Kubinszky Judit: Politikai antissgniitiipms Magyarországon (1875-1890). Kossuth, Budapest, 1976. (Kubinszky 1976.) 88.

22 Uo. 89.

53