Az antiszemitizmus alakváltozatai (Zalaegerszeg, 2005)
Vonyó József: Gömbös Gyula és a zsidókérdés
nemzet végzetét is előrevetítette: „a zsidó fajnak Magyarországon való elhatalmasodásával állunk szemben, és mindenkinek meg kell győződve lenni arról, hogy ha nem védekezünk ezen elhatalmasodással szemben; akkor a második ezer évben — azt hiszem, talán nem is nagyon sokára — a magyar faj, honfoglaló Árpád népének utódai, szolgákká fognak lealacsonyodni.”16 Ez a helyzetértékelés volt a Gömbös vezette fajvédő csoport politikai programjának alapja és kiindulópontja. Azé a Gömbös vezette fajvédő csoporté, mely 1919-1920 fordulójára kialakult, s nézeteit szervezeti helyzetének változásaitól függetlenül nyíltan hangoztatta, a MOVE és más jobboldali egyesületek fórumain éppúgy, mint a kisgazdapártban. Sőt, maga Gömbös - a zsidókérdésben racionális és mérsékelt — Bethlen pártjának ügyvezető alclnökeként, a miniszterelnök jelenlétében is határozottan fejtette ki az övétől jelentősen eltérő álláspontját a kérdésben. Ez is hozzájárult 1923-ban bekövetkezett szakításukhoz, melyet követően, s különösen a Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Párt megalakulása után a nyílt antiszemita hang egyre erőteljesebb kormánykritikával is párosult. Mindez rendszerezett formában manifesztálódott a Gömbös vezette párt programjában.1’ A.ntis'zemiti^tnusának tartalma — a fajvédő program (1920—1928) Gömbös az általa vázolt helyzetet „végtelen igazságtalanság”-nak minősítette, s hozzátette: „a hazaárulás határáig menne, ha ebbe belenyugodnánk, hogy' ezen százalékos eloszlás továbbra is így' maradjon”.18 S a változtatás módját meghatározták számára az okok, melyekben a nemkívánatosnak ítélt jelenség gyökerét látta. A zsidók, szerinte, „elsősorban faji kvalitásaik révén” „hatalmasodtak el” Magyarországon. Másrészt, és különösen azért, mert a magyarság — a helytállás érdekében az európai szisztémához alkalmazkodva — „turáni” faji mivoltában meggyengült, faji öntudata elveszett. Ezzel pedig 16 NN 1920. V. köt. (1920. szeptember 17.) 372. 17 A Magyar Nemzeti Függetlenségi (Fajvédő) Párt programja. In: Magyarországipártprogramok 1919-1944. Szerk.: Gergelv Jenő, Glatz Ferenc, Pölöskei Ferenc. Kossuth, Budapest, 1991. [Pártprogramok 1991) 103—110. 18 NN 1922. II. köt. (1922. július 24.) 296. 23