Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban 1872-1945 (Zalaegerszeg, 1999)

IV. Selejtezési eljárás a jogszolgáltatásban

- „Megőrzendők továbbá mindazok az iratok, amelyek bármely irányban igazságügyi történeti, vagy köztörténeti jelentőséggel bírhatnak.”165

Természetesen a selejtezésre kerülő iratokról itt is jegyzéket vettek fel, de a bíróságoknál említett hirdetményt az ügyészségeknek kibocsátaniuk nem kellett. Eljárásuk szigorúan zárt volt.

Mint ahogy e fejezet kezdetén már utaltam rá az 1912. évi VII. te. felhatalmazást adott az igazságügy-miniszternek a selejtezési eljárás rendeleti szintű szabályozására. A szóban forgó 13.300/1912. IM. rendelet 1912. augusztus 1-jén lépett hatályba, és egyaránt érvényes volt a bíróságok és az ügyészségek ilyen tevékenységére.

Részletesen, immár jogszabályi szinten határozták meg a selejtezés szabályait, gondoskodtak arról, hogy a történeti értékkel bíró iratok további megőrzése érdekében a munkára a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének és a Magyar Kir. Országos Levéltárnak is megfelelő rálátása legyen.

A jogszabály a bírósági és ügyészségi iratok és segédkönyvek öt csoportját különítette el. A I. jelölte a nem selejtezhető iratok körét, a II-V. csoportokba tartozó iratokat sorrendben 32-25-10-5 év múlva lehetett selejtezni.

A nem selejtezhetőnek minősített I. csoportba a következő iratok tartoztak: (1. §.)

a) mutatókönyvek és irattári sorkönyvek,

b) az igazságügyi alkalmazásban állók személyi ügyeire vonatkozó elnöki ügyek és táblázatok,

c) cégjegyzékek és cégokmánytárban elhelyezett iratok,

d) telekkönyvek, térképek, telekkönyvi munkarészek, a telekkönyvek vezetésére vonatkozó telekkönyvi ügyiratok, ideértve a telekkönyv-szerkesztési, telekkönyv átalakítási iratokat, valamint a telekkönyvi iktatókönyvet,

e) valamennyi ítélet, bírói egyesség; eskü letételéről, vagy le nem tételéről szóló jegyzőkönyv, vagy más irat, csődfelszámolási jegyzőkönyv, hagyatékátadó

165Ua.

140