Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Simonffy Emil: A jobbágyfelszabadítás Zala megyében
adták bérbe. A cenzus nem jelentett feltétlenül pénzbeli bért, hanem esetleg a termés egy részét vagy bizonyos munkaszolgáltatást, robotot, esetleg mind a hármat. Tehát a cenzusos földek után fizetendő bér nagyon hasonlított az úrbéri szolgáltatásokhoz, a kettő közötti különbség el is mosódhatott. Hasonló helyzet adódhatott a jobbágyok által újonnan szántófölddé és rétté alakított területek, az irtások esetében. Az úrbéres telki föld sem volt az idők kezdete óta megművelt terület, sokszor érthetetlen volt a falu népe számára, hogy egyik földdarabja miért úrbéres telki föld, amely után megszűnt a szolgáltatás, a másik darab meg miért irtásföld, ami után tovább kell adni a szolgáltatásokat, sőt a volt földesúr az irtás során elvégzett munka árának megtérítése esetén azt el is vehette tőle. Érthető, hogy ez a kérdés sok problémát vetett fel 1848-ban. A szilvágyiak panaszkodtak, hogy az Esterházy-uradalom sovány irtásföldjeiken termett gabonájukat meg akarja ötödölni. A kemendiek megtagadták az irtásföldek után korábban adott kilencedet. A Deák-család zala- támoki volt jobbágyai is megtagadták az irtásföldek után járó kilencedet. A lenti Esterházy-uradalom falvai sorra követték a szilvágyi példát, megtagadták az irtásföldek utáni tizedet vagy ötödöt. Hasonló volt a helyzet Nagyhorvátiban. Lehetne a példákat tovább sorolni.55 A tüskeszentpéteriek az igazságügyminiszterhez folyamodtak, hogy az 1723-ban kötött szerződés alapján bírt házhelyeik után ne kelljen a 2—2 pengőforintot fizetniük. A márokföldi Magyar Ferenc nem fizetett házbért az Esterházy-uradalomnak, mert házát úrbéres zsellérháznak tartotta.56 Az ún. „foglalások” is legtöbbször ebbe a csoportba tartoztak, rendszerint ezek a földparcellák is 1848-ban paraszti kézen voltak, és a parasztok nem fizették meg a szolgáltatásokat, de nem is engedték vissza a földet a volt földesúrnak. Sok problémát vetett fel a legeltetés kérdése. A zalai parasztság gazdálkodásának egyik legfőbb részét képezte az állattartás, az állat viszont kora tavasztól késő őszig a legeltethető területeken találta meg táplálékát, a rétek csak a téli takarmányt biztosították. A kerkaszentmiklósiak azért panaszkodtak, mert nem engedték őket a Mura erdejében legeltetni. A tótszerdahelyiek szerint az uradalmi állatok leszorítják a közös legelőről a falusiak jószágát. A zalaújlakiak is az urasági birkák miatt fordultak a vármegyéhez. Az almásháziak ingyen legelőt kértek, mert eddig „dupla napszámot” voltak kénytelenek szolgálni a legelőért, egyúttal kérték azt is, hogy a volt földesúr ne hajthassa rá a szántóföldjeikre (t. i. a tarlóra és az ugarra) birkáit.57 A nagyrécseiek azt adták elő panaszlevelükben, hogy a legelőjük szűk, nem elegendő, kérték a „törvényes mennyiségű” legelő kimérését.58 A szüret közeledvén, érthetően az egyik központi probléma lett a szőlő- dézsma kérdése. Először csak érdeklődnek az érdekeltek, hogy vajon igaz-e, hogy a szőlődézsmát továbbra is fizetniük kell. Azután kijelentették, hogy fizetni nem hajlandók. Mint ismeretes, az első népképviseleti országgyűlés el is törölte a szőlődézsmát, így ez a probléma átmenetileg lekerült a napirendről.59 Sok problémát vetett fel a királyi kisebb haszonvételek kérdése is. A földesúr a feudalizmus évszázadaiban bizonyos jogokat gyakorolt a faluban, így az év felében vagy háromnegyed részében csak a földesúr (azaz a földesúri 79
